Kokó lerántja a leplet a Jake Paul – Mike Tyson-meccs titkairól

2024.11.18. 15:51
Annyira bizarr volt a péntek éjjel rendezett Jake Paul – Mike Tyson nehézsúlyú profiboksz-mérkőzés alakulása, hogy még napokkal a 27 éves influenszer sima győzelmével végződő összecsapás után is sorra látnak napvilágot különféle összeesküvés-elméletek. Kovács Kokó István olimpiai, profi és amatőr világbajnok azonban elmondta az Indexnek a frankót.

Aki látta a feledhetetlen Quentin Tarantino-filmet, a Ponyvaregényt, esetleg Guy Ritchie remekét, a Blöfföt, annak nem kell magyaráznunk, mennyire velejárója a profi boksznak a bunda. Nem csoda, hogy a kissé bizarr lefolyású Jake Paul – Mike Tyson-meccs után is szárnyra kaptak különböző, „biztos forráson” alapuló híresztelések, miszerint előre levajazták a meccs eredményét – de ha ezt nem is, azt mindenképpen, hogy senki se üsse ki a másikat. 

A profi bunyó leginkább szakavatott ismerőjét, a WBO európai elnökét, egyszersmind a Magyar Ökölvívó Szakszövetség két hete megválasztott elnökét, az amatőrként és profiként egyaránt olimpiai és világbajnok Kovács Kokó Istvánt kérdeztük, ő hogyan látta a Netflix által (szakadozva) az egész világon közvetített mérkőzést.

Tyson az első menetet megnyerte, akkor még volt benne szufla, de utána elfáradt, és nem férhetett kétség Jake Paul győzelméhez

– mondta Kokó. Hozzátette: „azt szokták mondani, ha egy bokszoló visszavonul, akkor először a reflexei hagyják el, aztán a kondíciója, utoljára az ütőereje, és legvégül a barátai. Hát Tysonnal is ez a helyzet, a kondija már csak egy menetig tartott ki, az ütőereje azonban még megvolt, és ezért tűnt úgy, hogy Paul az elején még tartott tőle, mert benne volt a pakliban, hogy kap tőle egy fülest, amitől kifekszik.”

Kokó szerint ugyanakkor Tyson később már nem volt képes olyan helyzetbe hozni magát, hogy ütései elérjék ellenfelét, és még kárt is tegyenek benne.  Felmerül a kérdés: vajon tényleg kímélte-e Paul az idős bajnokot az utolsó menetekben, valóban nem akarta kiütni? A képernyőn ugyanis ez így látszott.

Elképzelhető. Abból, ahogy a gongszó előtt meghajolt előtte, egyértelmű volt, hogy tiszteli minden idők egyik legnagyobb nehézsúlyú bunyósát. És ahogy nyilatkozott róla a meccs után, abból is. De az sem kizárt, hogy még a hajrában sem volt kedve belemenni egy adok-kapokba, mert Tysonnak még mindig megvolt az ütőereje, csak már lába nem volt hozzá

– magyarázta Kokó. 

Szóval akkor bunda volt? Mert mindenki ezt pedzegeti. 

„Nem szeretek elméleteket gyártani, úgysem tudnánk meg sohasem, ha netán így volna. Egyébként Jake Paulról annyit mindenképpen el kell mondanom, senki se higgye, hogy most egy csapásra világverő bokszoló lett belőle – jelentette ki Kokó. – Bár ahhoz képest, hogy mindössze négy éve kezdett el bokszolni, elismerésre méltóan felszívta magát.”

A Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke ugyanakkor még azokkal sem ért egyet, akik szerint Jake Paul magyar bajnok tudna lenni nehézsúlyban. „Például egy olyan képzett és tehetséges bunyós ellen, mint amilyen Kiss Hunor Levente, aki a Hell Boxing Kings-sorozatban is remekel, esélye sem lenne” – vélekedett Kovács Kokó István.