Útmutató az országúti kerékpárhoz

Összeállításunkból megtudhatja, milyen versenyek vannak az országúti kerékpárban, mi az a ProTour, kik az összetett menők, kik a vízhordók.

Milyen versenyek vannak?

Az országúti kerékpárban vannak egynapos, illetve több szakaszból álló versenyek. Az egynaposok közül a leghíresebbeket klasszikusoknak szokás nevezni, tavasszal és ősszel rendezik őket. Az öt legnagyobb presztízsű klasszikus a Giro di Lombardia (Olaszország), a Liégé-Baston-Liégé (Belgium), a Milan-San Remo (Olaszország), a Paris-Roubaix (Franciaország), és a Ronde van Vlaanderen (Belgium).

Míg az egynapos versenyeken minden egyetlen napon, vagyis egy szakaszon dől el, addig a többnaposokon az egyes szakaszok időeredményei összeadódnak, és a végső győztes az, akinek a legkisebb lesz az összideje. Ő az összetett győztes, ami azért fontos, mert a végső győzelem mellett külön szokták díjazni a szakaszgyőzteseket is.

A többnapos versenyek másik sajátossága, hogy egy vagy két szakaszán nem egyszerre vágnak neki a távnak a versenyzők, hanem egyesével (egyéni időfutam) vagy csapatonként (csapatidőfutam), és ezek szintén beleszámítanak az összetett versenybe. A leghosszabb többnapos versenyek a három hetes Giro d'Italia (Olaszország), Vuelta a Espana (Spanyolország), és a Tour de France (Franciaország).

2010-ben 28 verseny alkotja az UCI versenynaptárát, amelyből 17 viadal tartozik a ProTour-sorozatba. Ezeken a versenyeken a ProTour-csapatok, a szabadkártyás profi kontinentális csapatok vagy az egyes versenyek szervezői által meghívott csapatok vehetnek részt.

Emellett minden évben rendeznek nemzeti bajnokságokat illetve világbajnokságot, és az országúti kerékpár szerepel az olimpián is. Itt a versenyzők saját országukat képviselik, külön rendezik és díjazzák a mezőnyversenyt és az egyéni időfutamot.

Mi az a ProTour?

A ProTour-sorozatot a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) találta ki 2005-ben, hogy összefogja a legnagyobb presztízsű országúti versenyeket és a legjobb profi csapatokat. A sorozat lényege, hogy azoknak a csapatoknak, amelyek megkapják az UCI-tól a ProTour liszenszet, kötelességük részt venni az összes olyan versenyen, amely része ProTour sorozatnak.

Ez sok csapatnak és a három nagy körverseny szervezőinek is nagyon nem tetszett, mert ezzel elveszítették a lehetőséget, hogy ők maguk szabják meg: mely csapatokat engedik rajthoz állni saját versenyükön, és melyeket nem. 2008-ra a három nagy körverseny és a legnagyobb klasszikus versenyek ki is kerültek a ProTour-sorozatból, amivel jelentősen csökkent a sorozat presztízse. 2010-ben 17 csapat kapta meg a liszenszet, így ők automatikusan - és kötelező jelleggel -  ott lesznek a sorozat összes versenyén.

Milyen típusú versenyzők vannak?

Az országúti kerékpározásban az a jó, hogy a versenyek sokszínűségéből adódóan a csapatoknak sokféle elképzelésük lehet arról, miben akarnak igazán jók lenni. Persze minden kerékpárosnak fel kell tudnia tekerni a hegyre vagy limitidőn belül teljesítenie az egyéni időfutamot, de egy háromhetes körversenyen és egy egynapos versenyen is más taktikával fog versenyezni az a csapat, amelynek nagyon jó sprintere van, és máshogy, ahol az emelkedőket jól bíró bringás van. A Tour de France-győzelemért az összetett menők tudnak harcba szállni, akiknek elsősorban nagyon jó hegyimenőnek és időfutammenőnek kell lenniük, mivel a Touron - és ez igaz a Giróra és a Vueltára is - tucatnyi hatalmas emelkedővel és általában két komoly egyéni időfutammal kell megküzdeniük versenyzőknek.

Kik a szökevények és a vízhordók?

Ahogy arról már korábban írtunk, a kerékpár sokkal inkább csapatsport, mint egyéni, még ha ez elsőre nem is tűnik ennyire egyértelműnek. Ugyan minden csapatnak más és más lehet a célja az egyes versenyeken, de szinte mindig van egy kiemelt versenyző, első számú ember, akit a csapattársaknak segíteniük kell. Ha sprinterről van szó, akkor a hajrák felvezetésében, ha összetett versenyzőről akkor a hegymenetben kell húzni őt vagy védeni a mezőnyben egy esetleges ütközéstől.

Ők a segítők, vagy népszerűbb nevükön vízhordók, akik bár sok esetben maguk is kiváló egyéni képességú versenyzők, ám fizetésüket azért kapják, hogy az első számú emberüket a verseny alatt minden körülmények között támogassák. A vízhordó kifejezés onnan ered, hogy amikor a versenyzőknek italra, frissítőre van szükségük, akkor nem egyesével mennek hátra a kulacsokért az őket autóval követő csapatfőnökhöz, hanem általában egy segítő viszi előre mindenkinek a maga innivalóját és szolgálja ki a többieket.

Az országúti kerékpározás hőskorában, a 20. század elején a versenyzőknek még maguknak kellett gondoskodniuk a verseny alatt szükséges élelemről és kerékpárjaik működőképességéről, de ma már ez természetesen nem így van. A kerekeseknek verseny közben is van  lehetőségük frissítők felvételére, kerékpárjaik kicserélésére vagy szerelésére, illetve taktikai utasítások megbeszélésére a csapatfőnökkel.

A csapatfőnökök a verseny zsűrijével együtt autókkal haladnak a mezőny, (franciául peloton) mögött. A versenyen résztvevő 150-200 bringás azonban nem marad mindig teljesen együtt, egyesek leszakadnak, és kisebb csoportokat, grupettókat alkotnak, míg mások lehagyják a többieket, így lesznek belőlük szökevények.