Bemutatkozott az AEGON P-NIVO NOTEBOOKSTORE Team

2010.03.07. 16:40 Módosítva: 2015.05.19. 03:35

Hétvégén hivatalosan is bemutatkozott az új magyar kerékpáros csapat az AEGON P-NIVO NOTEBOOKSTORE Team a Bringaexpo nagyszínpadán.

A csapatbemutató házigazdája az Eurosport és a Magyar Rádió szakkomentátora Sipos János volt. Rövid bevezető után a színpadra szólította a csapat három vezetőjét: a sokszoros kerékpáros bajnok, jelenleg sportszervezőként tevékenykedő Eisenkrammer Károlyt, a csapat vezetőjét Lukács Zoltánt és a szakmai munka irányítóját minden idők egyik legjobb magyar kerékpárosát Árvai Attilát. Az új csapat lehetőséget szeretne teremteni arra, hogy a fiatalok kibontakoztathassák tehetségüket, ehhez elsősorban a Központi Sportiskolából (KSI) kikerülő tehetségekre kíván építeni.

FFG 2017

„A KSI-ben fiatalokkal foglalkozom, kifejezetten serdülőkkel. Miután kikerülnek a kezem alól, eltűnnek a szemem elől. Számomra nagy öröm, hogy „felnőtt” korosztállyal is foglalkozhatok, köztük olyanokkal, akikkel korábban is dolgoztam együtt. Tapasztalataim szerint U23-ban kezdenek beérni a versenyzők, igazi eredményeket ebben a korosztályban kezdenek elérni. Ez a csapat ebben különleges, mert követhetem a pályafutásukat. Szeretnék egy olyan gárdát kialakítani, amely akár nemzetközi szinten is megállja a helyét, ezáltal lehetőségük nyílhat külföldre igazolni. Példaként említeném Kusztor Péter és Cziráki István esetét. Úgy érzem, sikerült nagyon jó csapatot összeraknunk!” – mondta Árvai Attila szakedző a bemutatót követően.

Jelenleg a nyolc versenyzőből  öten huszonhárom év alattiak, őket egészítik ki hárman, hiszen a rutinra és a tapasztalatra is nagy szükség van. Az új igazolások közül Molnár István az egyik legnagyobb tehetség, fiatal kora ellenére sok nemzetközi tapasztalattal rendelkezik. Másik fontos igazolás Simon Balázs kiváló adottságokkal rendelkezik, jelenleg az egyik legtehetségesebb magyar időfutam specialista.

A versenynaptárban többnyire nemzetközi versenyek szerepelnek, kiegészítve a fontosabb hazai versenyekkel, bajnokságokkal. A csapat 2010-től az egyedi festésű és tervezésű Bianchi MonoQ Carbon kerékpárokkal áll rajthoz.

Fotók: AEGON P-NIVO NOTEBOOKSTORE Team

A csapat egyetlen nem országútis tagja Buruczki Szilárd, aki 2009-ben több más verseny mellett megnyerte a muntain bike olimpai cross, a muntain bike maraton és a cyclo cross szakágak magyar bajnokságát is - vagyis mindent, amit megnyerhetett. Buruczki Szilárd a Kőbányai Torna Club (KTC)színeiben, egyedi Magellán kerékpárjaival versenyez, a Cseke Zrt. jóvoltából.

„A csapat nem titkolt célja hogy néhány éven belül komoly eredményeket produkáljon nemcsak magyar, hanem nemzetközi szinten is. Fontos célja hogy minél több tehetséges fiatalnak teremtse meg a lehetőséget arra, hogy profi kerékpáros karriert fussanak be. Ha a mai bemutató akár csak három kisgyermek fantáziáját magával ragadta, már tettünk valamit az utánpótlásért, amely nélkül esély sincsen nemzetközi szintre eljutni” – mondta Lukács Zoltán a csapat vezetője.