Contador átvészelte a keddi szakaszt a Párizs-Nizzán

2010.03.09. 21:49 Módosítva: 2010.03.09. 21:55

Hétfői bukása után fájó lábbal ugyan, de folytatta a Párizs-Nizzát Alberto Contador, és a Marcának adott interjújában elmondta: nem gondolkodik azon, hogy feladja a versenyt. A francia William Bonnet nyerte a keddi szakaszt.

"Nagyjából olyan volt a mai nap, amilyenre számítottam. Tudtam, hogy nem lesz egyszerű, és a sérülés miatt nem tudok majd könnyen tekerni, de ahogy egyre inkább bemelegedtem, úgy ment jobban a tekerés is. Biztos, hogy tovább folytatom a versenyt" - mondta a szakasz után a kétszeres Tour-győztes Contador, akinek hétfői bukásakor sérült meg a bal combja.

A Contres és Limoges közti 201.5km-es szakaszt a Bbox Bouygues Telecom francia kerekese, Bonnet nyerte szoros hajrában a mindössze 20 éves Sagan (Liquigas) és L.L Sanchez előtt (Caisse d'Epargne).

Bonnet volt a leggyorsabb

Ez az etap sem volt mentes a bukásoktól, az utolsó kilométeren belül hárman is nagyot estek, de szerencsére mindannyian folytatni tudták a versenyt. Összetettben Lars Boom megtartotta első helyét, és a franciák legendás versenyzője, Raymond Poulidor adta rá a sárga trikót a szakasz végén. L.L Sanchez feljött a 3. helyre. Szerdán egy 208 km-es szakasz vár a mezőnyre.

Eredmények

A 2. szakasz végeredménye:
1. William Bonnet (Fra) Bbox Bouygues Telecom      4:22:40      
2. Peter Sagan (Svk) Liquigas - Doimo           
3. Luis-Leon Sanchez (Spa) Caisse d'Epargne

Az összetett állása:
1. Lars Boom, Rabobank      8:55:51       
2. Jens Voigt, Team Saxo Bank     5mp hátrány     
3. Luis-Leon Sanchez, Caisse d'Epargne     10mp    
4. David Millar, Garmin - Transitions     13mp     
5. Roman Kreuziger, Liquigas - Doimo     15mp    
6. Gregory Henderson, Sky Professional Cycling Team    20mp    
7.  Peter Sagan, Liquigas - Doimo    23mp    
8. Levi Leipheimer,  Team RadioShack    25mp     
9. Alberto Contador, Astana            
10.  Xavier Tondo, Cervélo Test Team     29mp
11. Alejandro Valverde, Caisse d'Epargne    31mp