Mallorcán és Budapesten is bemutatkozott a Merida

2010.03.09. 16:07

A német Multivan Merida Biking Team hivatalos, spanyolországi sajtóprezentációja után a márka hazai kerekesei, a Merida Maraton Team CST tagjai is bemutatkoztak a III. Port.hu Bringaexpón. A német tervezésű csúcstechnika és az egyhetes közös, mallorcai edzőtábor is összeköti a két csapatot.

A magyar csapat jubileumhoz érkezett, a gyártó immár tíz éve támogatja Magyarországon a kerekeseket. A gárda eddigi egyik legeredményesebbje Vinczeffy Zsolt, aki először képviselte hazánkat az ötkarikás játékok hegyikerékpáros versenyén: a sokszoros magyar bajnok 2004-ben, Athénban állt rajthoz.

A Merida Maraton Team CST bemutatója a Bringaexpón
(Fotó: bringahirado.hu)
A csapat versenynaptárában hazai és külföldi versenyek egyaránt szerepelnek, itthon cél a különböző kategóriákban a dobogós helyezések megszerzése. Minél jobb szereplésre számítanak a hazai bajnokságokon – maraton és olimpiai krossz szakágban is –, a Magyar Kupasorozatokban, a T-Mobile Top maraton sorozaton, nemzetközi pontszerző viadalokon, melyek már a londoni olimpia jegyében telnek,  és a már hagyományos németországi, TransGermany többnaposon.

A kiemelt versenyzőknek a Merida hazai forgalmazója, a BikeFun Hungary Kft. képviseletében Kovács Tamás adta át a legújabb technikákat, a 2010-es Merida Carbon FLX 1000-es és O.Nine Team modelleket.

A Merida Maraton Team CST 2010-es kerete

Kiemelkedő tagjai: Vajda Márta, 33-szoros magyar bajnok; Módos Gabriella, a bajnokságok és a kupafutamok dobogósa, a maraton Magyar Kupasorozat összetett győztese; Lobmayer Balázs, 2008 U23-as olimpiai krossz és 2010 ciklo-krossz bajnoka. Az utánpótlás-sorból kiemelkedik Szalontay Bence, aki korábban az U15-ös korosztályban ért a dobogó tetejére. A klub eredményeihez hozzájárult még Adorján Sándor, Szalontay András, Vas Péter, Kis József, Mátis Barnabás, Klein Tamás, Kovács András, Petrovics Gábor, Balázs Soma, Bánhidi Örs, Vas Kata Blanka és Vas Balázs. A szakmai hátteret Pócsföldi Ottó és Tarján Tamás edzők biztosítják.

A német profi csapat, a Multivan Merida Biking Team Mallorcán mutatkozott be egy héttel ezelőtt, az eseményt hatalmas érdeklődés kísérte, 21 ország összesen 210 résztvevője volt jelen. A magyar versenyzőket Lukács Bálint (LTV Merida Racing), Módos Gabriella, Lobmayer Balázs képviselte Mikula Gábor csapatvezetővel együtt (Merida Maraton Team CST).

A Merida Press Campben immár hagyományosan bemutatták a csapat összeállítását, terveit, versenynaptárát, team-bringáit. A 2011-es, idei nyár végén boltokba kerülő kerékpárok – a Merida Ninety-Six Team (összteleszkópos) és O.Nine Team (merevfarú, egy teleszkópos) további súlycsökkentésen estek át az elmúlt esztendőhöz képest, valamint jelentős dizájnbeli változás történt, többek közt a nyerget és a teleszkópot illetően.

Fő versenyeik idén is az olimpiai krossz világkupák, az Európa- és világbajnokságok lesznek – utóbbiak a maraton szakágban is. Rita-Dahle szeretne a női világkupa-győzelmek számát illetően csúcsra törni: a ’90-es évek amerikai szuper montisának, Julie Furtadonak elért 28 világkupa-győzelmét 26 elsőségével csakhamar túlszárnyalhatja.

A gárda programjában magyarországi verseny is szerepel, néhányan a T-Mobile Top Maraton sorozat első állomásán, a Caprine Maraton Szilvásváradon fognak elrajtolni május 30-án.

A Multivan Merida Biking Team

A Multivan Merida Biking Team 2009-ben az olimpiai krossz szakágban a férfi világkupák és a világranglista alapján lett az első számú gárda. A versenyévadban Gunn-Rita Dahle és Ralph Naef Európa-bajnoki arany-, Jose Hermida ezüstéremmel bizonyított. Dahle részéről világkupákon egyéniben 2 arany-, 3 ezüst-, és 4 bronzérem nyomta a mérleget. A csapatösszetett mellett Hermida egyéniben második, míg Naef negyedikként zárt.

A csapat 2010-es keretét a spanyol Jose Antonio Hermida, a svájci Ralph Naef és Andreas Kugler, a holland Rudi van Houts, a német Moritz Milatz, Jochen Kaes és Hannes Genze, valamint a norvég Gunn-Rita Dahle Flesja alkotja.