Szülővárosában díjazták Alejandro Valverdét
Pár nappal azután, hogy véglegessé vált, doppingvétség miatt jövő májusig nem versenyezhet Olaszországban, tavalyi teljesítményéért szülővárosában, Murciában elismerésben részesült Alejandro Valverde spanyol kerékpáros. A 2009-es év legjobbjának járó díjat a murciai régió sportújságíróit tömörítő szervezet csütörtök esti gáláján vehette át a Vuelta a Espana spanyol körverseny tavalyi első helyezettje.
„Nagy boldogság nekem ez a díj, amelynek most, ebben a számomra nehéz időszakban különös jelentősége van. A címmel az elmúlt évi győzelmeimet, a spanyol mellett a katalán és burgosi körversenyen, valamint a Dauphiné Libéré viadalon elért sikereimet ismerték el” - nyilatkozta a sportoló.
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) a hét elején elutasította Valverde beadványát, melyet az Olasz Olimpiai Bizottság (CONI) korábbi döntésével szemben fogalmazott meg. A CONI 2009 májusában marasztalta el őt, mert a 2008-as Tour de France olaszországi szakasza után adott doppingmintáját összehasonlították az Eufemiano Fuentes doppingdoktornál 2006-ban megtalált, a versenyző monogramjával ellátott vértasakban lévő vérrel, s az összevetés alapján egyértelművé vált, hogy a két minta ugyanattól a személytől származik. Fuentes több mint hatvan sportolót látott el doppingszerekkel, s a többségük kerékpáros volt.
Valverde ártatlannak vallotta magát, és azért fellebbezett a CONI szankciója ellen, mert szerinte a spanyolországi bizonyítékok alapján nem lehetett volna eltiltani őt Olaszországban.