Mark Cavendish kezd magára találni
További Bringa cikkek
- Vas Blanka a táv felét követően visszaesett, negyedik helyen zárt Namurban
- Edzés közben furgonnal ütközött, kórházba kellett szállítani a belgák olimpiai bajnokát
- Ötödik helyen zárt Vas Blanka a terepkerékpáros világkupa-sorozat dublini állomásán
- Vas Blanka hatodik hellyel nyitott Belgiumban
- Jövőre már profi lett volna, autóbalesetben meghalt a 18 éves belga bringás
A brit sprintkirály gyenge szezonkezdet után a Katalán körverseny keddi, második szakaszán megszerezte idei első győzelmét. Megkönnyebült, hogy a problémák után kezd jó formába lendülni.
"Tavaly ilyenkor már 6 győzelmem volt, az idei év viszont rosszul kezdődött, és az, hogy mostanáig kellett várni az első győzelmemhez elég frusztráló volt" - mondta a célbaérés után Mark Cavendish, aki 2009-ben 24 győzelmet aratott, közte 6 szakaszgyőzelemmel a Tour de France-on.
2010 viszont nem indult jól a pályakerékpáros múlttal rendelkező sprinter számára. Fogproblémák miatt február közepéig kellett várnia a versenyzéssel, és az edzésmunkával is lemaradt vetélytársaitól. A Tirreno-Adriatico utolsó szakaszán bukott, majd pár nappal később a múlt szombati Milánó-San Remón sem nem ment neki, leszakadt az élmezőnytől, pedig címvédője volt az egynapos klasszikusnak.
Bár a Katalán körversenyen Cavendish legnagyobb ellenfeleinek többsége nem indult, mindenképp bíztató számára, hogy végre nyerni tudott. Ráadásul csapatfőnöke szerint Cavendish kezd közelíteni a csúcsformájához.
"Örülünk, hogy összejött az első győzelem, közel van már a csúcsformájához, olyan 90%-on lehet most. A hétfői prológon is kiderült, hogy erős" - nyilatkozta a cyclingnews.com-nak Brian Holm.
"Nem csak, hogy megkönnyebbültem, de büszke is vagyok, mert ez a siker is mutatja, hogy a csapat továbbra is bízik bennem" - tette hozzá Cavendish.
A Katalán körversenyen a második szakasz után nem változott az állás összetettben, továbbra is a német Paul Voss vezet két RadioShackes, Leipheimer és Klöden előtt. Szerdán egy 186 km-es szakasszal folytatódik a verseny.
Eredmények, Katalán körverseny
A 2. szakasz végeredménye:
1. Mark Cavendish (GBr) Team HTC - Columbia 4:15:46
2. Juan José Haedo (Arg) Team Saxo Bank
3. Aitor Galdos (Spa) Euskaltel - Euskadi
4. Samuel Dumoulin (Fra) Cofidis, le Credit en Ligne
5. Michel Kreder (Ned) Garmin - Transitions
Az összetett állása:
1. Paul Voss (Ger) Team Milram 4:20:43
2. Levi Leipheimer (USA) Team Radioshack 0:00:01
3. Andreas Klöden (Ger) Team Radioshack 0:00:02
4. Dominik Nerz (Ger) Team Milram 0:00:04
5. Jan Bakelandts (Bel) Omega Pharma-Lotto
6. Davide Malacarne (Ita) Quick Step
7. Mark Cavendish (GBr) Team HTC - Columbia