A Betonexpresszes Cador Ridáé az idei KSI Kupa

2010.04.11. 21:09

Pilisszántó-Csobánka-Pilisvörösvár térségében rendezték az idei, sorrendben 33. KSI-Csepel Kupa Nemzetközi Kerékpárversenyt. A rajtvonalnál sorakozó 150 kerekest három kategóriában díjazták. A viadal az utánpótlás-korúak számára egyben felmérő volt az I. Szingapúri Ifjúsági Olimpiára. A felnőttek versenyét az idén ismét betonos csapatban tekerő Cador Rida nyerte.

A KSI Schwinn-Csepel SE által rendezett viadalon a magyarok mellett szerb, szlovák, finn és osztrák bringások álltak rajthoz. Az egyenként 27 kilométeres körből a serdülők kettőt, a felnőttek és az ifik négyet teljesítettek, ők közel 2000 méter szintkülönbséget is leküzdöttek. A három kerékpáros szakág: az országúti, a hegyikerékpáros és a bmx fiatal képviselői is rajthoz álltak, számukra a közelgő ifjúsági olimpiával kapcsolatos felmérő versenyt jelentett ez a verseny.

Fotó: Vasvári Ferenc

"A fiúk kitettek magukért az igen nehéz, hegyes versenyen, szándékosan indították őket a felnőttekkel együtt. Az ifiknél Stubán Ferenc győzött. Rendben zajlott a verseny, a versenyzők a meredeken lefelé is vigyáztak magukra és egymásra. Jó volt a biztosítás, köszönet érte a motoros útvonal-biztosítóknak, a rendőrségnek és a polgárőröknek. Sokat tett a sikeres lebonyolítás érdekében Pilisszántó és Pilisvörösvár önkormányzata" -  összegzett Somogyi Miklós főszervező, a KSI szakvezetője.

A mezőny a rajt után az első mészégetői emelkedőn hamar több bolyra szakadt.  "Úgy 70 km-nél járhattunk, amikor sikerült Dér Zsolttal meglépnünk a megfogyatkozott élmezőnytől, a befutó is emelkedőn volt, és egy picit jobban bírtam, adtam pár másodpercet a szerb csapat kerekesének" – nyilatkozta Cador Rida, a Tecnofilm-Betonexpressz 2000 SE kerekese.

Eredmények, 33. KSI-Csepel Kupa Nemzetközi Országúti Kerékpárverseny, Pilisszántó, 04.10.:

Open:

1. Cador Rida (Tecnofilm-Betonexpressz 2000 SE)

2. Dér Zsolt (Partizan BK)

3. Hasanovic Esad (Partizan BK)

Legjobb U23-as: Fejes Gábor (Tecnofilm-Betonexpressz 2000 SE), abszolút 4. hely

U19:

1. Stubán Ferenc (KSI Schwinn-Csepel SE)

2. Pintér Tamás (Csömör KSK)

3. Habera Michal (szlovák)

U17:

1. Kenyeres Ábel (KSI Schwinn-Csepel SE)

2. Varró Bálint (KSI Schwinn-Csepel SE)

3. Kiss Máté (Szekszárdi KSE)

Nők:

1. Kormos Veronika Anna (Giant Gyömrő)

2. Gyurján Adrienn (Giant Gyömrő)

3. Vaskó Luca (Merida HCT)

(Sajtóközlemény)