Két év eltiltás a doppingoló világelsőnek
Doppingvétség miatt két évre szóló eltiltással büntette a Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) hétfőn Alejandro Valverdét, az országúti kerékpárosok legfrissebb világranglistájának első helyezettjét.
A spanyol sportoló ügyében a CAS a nemzetközi szövetségnek és a nemzetközi doppingellenes ügynökségnek (WADA) adott igazat, amelyek azért marasztalták el Valverdét, mert a 2008-as Tour de France olaszországi szakasza után adott doppingmintáját összehasonlították az Eufemiano Fuentes doppingdoktornál 2006-ban megtalált, a versenyző monogramjával ellátott vértasakban lévő vérrel, az összevetés alapján egyértelmű, hogy a két minta ugyanattól származik.
A 30 esztendős bringás - aki a CAS korábbi döntésének értelmében 2011. május 10-ig nem állhat rajthoz Olaszország területén - a hétfői határozat nyomán semmilyen versenyen nem vehet részt 2012 januárjáig. A döntőbíróság ugyanakkor nem fosztotta meg Valverdét a korábban elért eredményeitől, így a tavalyi Vuelta a Espanán elért sikerétől sem.