Sár, hó, homok, lépcső, palánk kötelező

A ciklokrossz a kerékpársport dagonyázó száma, ahol a futás is erény. Vállra vetett bringa, nyeregbe fel, nyeregből le, körözés az akadálypályán: röviden így is összefoglalható a ciklokrossz lényege.

Az országúti kerékpáros szezon október végén befejeződik, a ciklokrossz-szakág viszont ekkor lendül igazán bele.

A ciklokrossz eredetileg az országúti kerékpárosok egyik téli felkészülési formája volt, hamarosan azonban itt is a specialistáké lett a terep. Az országúti-  és a hegyikerékpár keveréke, igaz, ebben a szakágban jóval előbb rendeztek bajnokságokat, mint mountain bike-ban. A versenyeket terepen rendezik, a vékony kerekű kerékpárokkal a krosszmotorokhoz hasonlóan köröznek.

Ciklokrosszozni Franciaországban kezdtek először, és természetes módon alakultak ki a szabályai. Az 1900-as évek legelején gyakran rendeztek két települési közötti versenyeket. Az útvonalra nézve szigorú megkötés nem volt, a bátrabbak letértek az útról. A levágásnak egyetlen hátránya volt, patakok, földeket elválasztó kerítések, és más terepakadályok keresztezték a versenyző útját, aki kénytelen volt leszállni a biciklijéről, és átküzdeni magát az akadályon.

Később már az akadályokhoz igazították a pályát. Hivatalos versenyt már 1902-ben is rendeztek a franciák, de népszerűvé akkor vált, amikor az 1910-es Tour de France-győztes Octave Lapize is kipróbálta magát a szakágban. Az első világbajnokságot csak 1950-ben rendezték meg, azt a szintén Tour-győztes Jean Robic nyerte.

A ciklokrossz ősz-téli sport, ez a versenykörülményeket is meghatározza. A sár és a hó, Hollandiában és Belgiumban a tengerparti homok is kötelező pályatartozék, a meredek emelkedők és lejtők mellett mesterséges akadályokat is elhelyeznek a pályán.

Legtöbbször ez egy lépcső, de deszkapalánkot is építenek a pályán keresztbe. Ezek adják a ciklokrossz lényegét, ezt a versenyt nem lehet a nyeregben maradva teljesíteni. Egy ciklokrosszosnak többször kell fel- illetve leszállni egy futam alatt a bringára, mint egy napi körútját teljesítő postásnak. Néhányan megtanulták átugratni a deszkapalánkot, de ezzel az előnnyel nem sokáig élhettek, mert magasabb akadályokat kezdtek el használni.

Úgy tartják, a jó ciklokrosszos mozgása nem törik meg, kerékpárja szinte ugyanolyan sebességgel halad, akár rajta ül a versenyző, akár kezébe kapja, vagy tolja. A palánkok előtt leugranak a nyeregből, átemelik, és gurítva belendítik a biciklit, amikor visszaülnek rá. A meredek emelkedőkön és a lépcsőkön a vállukra veszik, úgy futnak fel vele.

Az akadályokat is a hideg miatt találták ki, a folyamatosan negyvenes tempóval hajtó bringások szétfagynának, így a sok megszakítás, és a más jellegű kar- és lábmunka miatt esélyünk sincs lemerevedni. Az intenzitás pedig különösen erős. A jól kerékpározható szakaszokon maximális sebességgel száguldanak, a terepakadályoknál viszont nincs lehetőség pihenni. A futamok hossza ezért is limitált, egy óránál nem tartanak tovább. Az erő mellett az ügyesség is sokat számít, a vékony kerekkel nehéz manőverezni a mély, csúszós sárban, a terep minden hibáért büntet, és az sem mindegy, milyen leszállási- és felszállási technikát tanul meg a versenyző.

A versenyen megengedett a kerékpárcsere is, sok esetben ez elengedhetetlen, mert a sár miatt használhatatlanná válnak az alkatrészek, beragadt kerékkel és váltóval lehetetlen végigmenni a pályán. Egy tisztára mosott kerékpár több másodperc előnyt is hozhat egy körön belül. A bringásokat azonban senki nem mossa le, az arcukra és a testükre fröcskölt sár miatt sokszor felismerhetetlenek. A kerékpárok speciális építésűek, a váz, a fékrendszer, a gumik és a lánc is különleges kiképzésűek.

A sportágban az utóbbi évtizedekben egyeduralkodónak számítanak a belgák, rajtuk kívül a hollandok, franciák és a csehek számítanak a legjobbak közé. Ezekben az országokban egy-egy futam valóságos népünnepély, tízezrek is megnéznek egy Világkupát. A nevesebb bringásokat szurkolói klubok kísérik.

Itthon évente 5-10 ciklokrossz versenyt tartanak, idén először indult útnak a Supercross-sorozat, ahol a magyarok mellett a világranglistán jegyzett külföldi bringások is indulnak. Magyarországhoz legközelebb Csehországban tartanak Világkupa-futamot.