Contadort egy évre eltiltották, elvették tavalyi Tour de France-győzelmét
A Spanyol Kerékpáros Szövetség egy évre eltiltotta Alberto Contadort, akinek szervezetében tavaly a Tour de France-győzelmekor doppingszert mutattak ki.
Az El Pais című lap és az EFE spanyol hírügynökség úgy értesült, a fegyelmi testület arról is határozott, hogy a francia körverseny első helyétől megfosztja a kerekest.
Az ítéletet sem a szövetség, sem Contador képviselője nem kommentálta, mert azt hivatalosan csütörtökön hozzák nyilvánosságra. A 28 éves bringás és a nemzetközi szövetség (UCI) is fellebbezhet tíz napon belül a döntés ellen.
A Tourt tavaly harmadszor megnyerő, a másik két háromhetes körversenyen, a Giro d'Italián és a Vuelta a Espanán is korábban győztes Contador klenbuterollal bukott le, szerinte a tiltott szer fertőzött hússal került a szervezetébe.
Versenyzési jogát tavaly augusztusban függesztették fel az ítéletig, így a mostani határozat értelmében 2011 augusztusáig nem versenyezhet, eszerint a Tour de France-on sem indulhat.
Korábban egy bringást fosztottak meg Tour de France-győzelmétől. Az amerikai Floyd Landis, aki múlt héten jelentette be visszavonulását, 2006-ban nyerte meg a legrangosabb körversenyt, de a 17. szakaszon levett mintájában túl magas volt a tesztoszteronszint, így a mögötte második spanyol Oscar Pereiro Sio nyert. Contador eltiltásával a luxemburgi Andy Schleck vallhatja magát a tavalyi bajnoknak, ha jogerőssé válik az ítélet.