A halállal játszott a vérdoppingos Ricco
További Bringa cikkek
- Vas Blanka a táv felét követően visszaesett, negyedik helyen zárt Namurban
- Edzés közben furgonnal ütközött, kórházba kellett szállítani a belgák olimpiai bajnokát
- Ötödik helyen zárt Vas Blanka a terepkerékpáros világkupa-sorozat dublini állomásán
- Vas Blanka hatodik hellyel nyitott Belgiumban
- Jövőre már profi lett volna, autóbalesetben meghalt a 18 éves belga bringás
Az olasz kerékpáros szövetségi kapitány, Paolo Bettini szerint Ricardo Ricco örülhet, hogy életben maradt. A kerékpársporttól valószínűleg élete végéig eltiltják, börtönbüntetést is kaphat.
Riccót egy vasárnapi, ötórás edzés után szállították kórházba, hirtelen magas láza lett, és a veséjét fájlalta. Az orvosok először vesekőre gyanakodtak, de az állapota gyorsan romlott, sokkos állapotba került.
Később az élettársa elmondta, a bringás vértranszfúziót végzett magán. Az átömlesztett vért már legalább 25 napja a hűtőszekrényében tartotta, és a rossz tárolás miatt megváltozott összetételű vér okozott nála tüdőembóliát és veseelégtelenséget.
A vértranszfúziós dopping
A versenyzők általában a saját, korábban levett vérüket használják. A vért általában versenyek előtt veszik le, majd akkor adják vissza, amikor a hiányzó mennyiséget a versenyző szervezete újra kitermelte. Így a megnő a vér mennyisége, és a benne található vörösvérsejtek száma, ezáltal nő a vér oxigénszállító képessége. A vérdopping kockázatos, a megemelt vérmennyiség fokozza a vérrögképződésre való hajlamot, megterheli a vérkeringést, magas a baktérium- és vírusfertőzés veszélye.Az Olasz Olimpiai Bizottság (CONI) - csakúgy mint az ügyészség - már megkezdte a vizsgálatot, egyelőre a kórházban elvégzett tesztek eredményeire várnak. “Ha már megkaptuk ezeket, csak akkor állíthatunk fel bármilyen elméletet, hogyan sértette meg Ricco a doppingszabályokat” - mondta a vizsgálatot vezető Vito Zoncan. Olaszországban a doppingolás bűncselekmény, így Ricco akár három hónap és három év közötti letöltendő börtönbüntetést is kaphat.
A bringás egyszer már fennakadt a doppingvizsgálaton, a 2008-asTour de France-on CERA-val bukott le. Ricco 20 hónapos eltiltás után tért vissza a profi mezőnybe, 2010 szeptemberétől a holland Vacansoleil csapatában teker.
Visszatérése után Aldo Sassit választotta edzőjének, aki többször is kijelentette, csak tiszta kerékpárosokkal dolgozik, és hogy ezt ellenőrizze, rendszeresen vérmintákat vesz tőlük, éppen a vértranszfúzió megakadályozása miatt. Sassi többek között Ivan Bassóval és Cadel Evans-szel is foglalkozott.
Sassi decemberben elhunyt, de kerékpárosai megígérték neki, hogy követik doppingellenes elveit. Bettini szerint Ricco most az edzője emlékét is megsértette: “Én mindig azt mondtam, mindenkinek kell adni még egy esélyt, de amit most Ricco csinált, az mindenen túltesz, magával és a halállal játszott. Ugyan életben maradt, de megsértette Aldo Sassi emlékét.”
A csapatánál még kivárnak, csak a hivatalos eredmények után döntenek Riccóról. Sok jóra nem számíthat. "Ha bebizonyosodnak a vádak, Riccónak vége. Egy olyan kerékpárosnak, akit már egyszer eltiltottak, tudnia kell, a következő hibáért életre szóló eltiltást kap. A szerződésében mi is kikötöttük, hogy doppingügy esetén bírságot és kártérítést kell fizetnie” - mondta a Vacansoleil menedzsere, Daan Luijckx.