Ha ráülök, élvezni akarom a sebességet
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!További Bringa cikkek
-
Vas Blanka negyedik helye is mehet a fa alá a gavere-i vk-állomás után - Vas Blanka a táv felét követően visszaesett, negyedik helyen zárt Namurban
- Edzés közben furgonnal ütközött, kórházba kellett szállítani a belgák olimpiai bajnokát
- Ötödik helyen zárt Vas Blanka a terepkerékpáros világkupa-sorozat dublini állomásán
- Vas Blanka hatodik hellyel nyitott Belgiumban
A kerékpározás hőskorában velocipédekkel versenyeztek, de ezek a gépek a technikai újítások miatt kikoptak. A megszállottaknak, mint a velocipédesek között kétszeres világbajnok, tiszakécskei Halápi Sándornak nem múzeumi tárgy, hanem sporteszköz a nagykerekű kerékpár.
Halápi egész élete a kerépározás körül forog, édesapja kerékpárműhelyt vezetett, így korán kapcsolataba került a biciklizéssel. Gyerekként versenyzőnek állt, 13 évig taposta a pedált a szolnoki Cukorgyár csapatában.
A kerékpározást kibővítette még az úszással és a futással, hosszútávú versenyeken indult; az 1980-90-es évek fordulóján az egyik legjobb magyar triatlonosnak számított.
A kilencvenes évek közepén édesapjával - saját terveik alapján - barkácsmódszerekkel építettek egy velocipédet. Halápi olykor ment is vele pár kört, de inkább csak abonyi kerékpárboltjának dísze volt.
Miért olyan nagy a kereke?
A kezdetleges kerékpárok még csak futógépek voltak, használóik a földet taposva haladtak előre. Az első jelentős újítás a pedál feltalálása volt az 1800-as évek közepén. A pedálokat az első kerékre szerelték és közvetlenül azt hajtották meg. Ez a mozgás azonban nem volt túl hatékony, mert egy pedálfordulatra a kerék is csak egyet fordult. Gyorsabban ugyan lehetett pedálozni, de annak is voltak korlátai, ezért a megtett út hosszát próbálták növelni az egyre nagyobbra növő első kerekekkel. Ahogy az első kerék nőtt, úgy lett egyre kisebb a hátsó, később már csak egyensúlyozást szolgálta. A velocipédek a 19. század második felében élték fénykorukat, de a balesetveszély - aki bukott, ritkán úszta meg súlyos sérülés nélkül - és a lánchajtás miatt kikoptak a közlekedésből és sportból. Halápi nem eredeti velocipédet használ, egy angol típus replikáján hajt, de azon az utolsó csavarig minden kézimunkával készült.Versenyvelocipédje csak jóval később, 2006-ban lett. Ausztriában véletlenül találkozott egy cseh velocipédépítő mesterrel, rendelt tőle egyet, és a következő évben már versenyzett is vele.
Az 53 éves bringás azóta már kétszeres világbajnok, tavaly Dániában, azelőtt Hollandiában lett első a 100 mérföldes (160 kilométeres távon). Legutóbbi győzelmét június elején a francia La Ferté-Imbault-i nemzetközi versenyen érte el, itt is száz mérföld volt a táv. “Engem mindig is a hosszútáv csábított, a Balatont is megkerülöm a velocipéddel (206 km), és ha versenyre készülök, edzéseken is 100 kilométer felett tekerek." Halápi a munkája miatt legtöbbször csak hétvégenként tud velocipédezni, ha rossz idő van, teremben végez erőnléti edzéseket.
A sprinttávon, 3,5 kilométeren is többször volt már helyezett, de győznie még nem sikerült, ennek egyik oka az, hogy az ő velocipédjének kicsi a kereke. 48 colos kerekekkel versenyez, míg vetélytársai akár 56 colosat is használnak, így minden pedálfordulattal tíz centiket vernek rá.
A velocipédezés még a kerékpározásnál is kényelmetlenebb sport, hiába van rugós nyerge a gépnek, a hosszabb távokat Halápi is megszenvedi, a legutóbbi százmérföldesén véresre törte a nyereg. A keréken tömör gumi van, így a rezgéseket nem nyeli el semmi. A velocipédezés más hajtási technikát igényel, a felsőtestnek és a karoknak is jóval többet kell dolgozni, oldalszélben a nagy felületű kereket nehéz egyenesben tartani. A szelet is nagy felületen fogja fel, ezért nem tud túl gyorsan haladni. A kerékpáros testhelyzete sem optimális, mivel szinte teljesen egyenesen ül, a gerince kap nagy terhelést.
A velocipéddel ezért sebességrekordokat nem fognak dönteni. Egy profi kerékpárversenyen 45 km/óra körüli átlagot hajt a mezőny, velocipéddel ennek körülbelül a fele érhető el, szélcsendes időben 27-es átlagokat tudnak hajtani a versenyzők.
Halápi lejtőn érte el eddigi legnagyobb sebességét, 41,8-cal gurult. Gyorsabban nem mert, a nagy kereket nehéz fékezni, a nagy tempónál egy kis kátyú is óriási bukást okozhat. Eddig megúszta komolyabb borulás nélkül, egyszer ugyan megdöntötte a nagy oldalszél, de még időben le tudott ugrani.
Magyarországon hét-nyolc embernek van velocipédje, közülük csak Halápi versenyez. Sporteszköznek tekinti nagykerekű bringáját, nem múzeumi tárgynak. Mióta velocipédezik, hagyományos kerékpárra szinte sosem ül. “Ha ráülök, a maximumra törekszem, bennem van a versenyláz, élvezni akarom a sebességet vele”.
Tiszakécskén, Halápi lakóhelyén ma már senki sem lepődik meg, ha elteker a velocipéddel. Kezdetben sokan megriadtak, ha hangjelzést adott egy keresztezésben, hogy jön, mert nem olyan magasan keresték. A velocipéden Halápi szemmagassága egy teherautósofőrével egy szinten van, egészen máshogy szemléli az utat, mint egy biciklista. Ennek persze előnye is van, többször is előfordult már, hogy a kerékpárosokkal egy versenyen indult, és kérdezték, merre van a mezőny eleje. "Én persze jó magasról mindenki felett átláttam, és megmondtam nekik.”
A Nemzetközi Veteránkerékpáros Szövetség felfigyelt a magyar versenyző eredményeire, felkérték egy világeseményre, így 2014-ben Magyarország és Halápi rendezheti a veterán kerékpárosok világbajnokságát és világtalálkozóját. Tiszakécskén három év múlva 2-300 hatvan évnél idősebb kerékpár, és megszállott tulajdonosa lesz ott.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
