Doppingdílerként kezdte, most ő buktat le
További Bringa cikkek
- Vas Blanka a táv felét követően visszaesett, negyedik helyen zárt Namurban
- Edzés közben furgonnal ütközött, kórházba kellett szállítani a belgák olimpiai bajnokát
- Ötödik helyen zárt Vas Blanka a terepkerékpáros világkupa-sorozat dublini állomásán
- Vas Blanka hatodik hellyel nyitott Belgiumban
- Jövőre már profi lett volna, autóbalesetben meghalt a 18 éves belga bringás
A magyar felmenőkkel is bíró Joe Papp nagy utat járt be, doppingoló sportolóból doppingkereskedő, majd a börtönnel való fenyegetettség miatt a tiltott szerek elleni küzdelem egyik élharcosa lett. Tíz évre is lecsukhatták volna, de alkut kötött, így megúszta a börtönt.
Papp sosem volt túl nagy versenyző, de azért sikerült bekerülne a kerékpár elitjébe, 19 évesen már az Egyesült Államok válogatottjának a tagja lett, kisebb versenyeken győzött is, a Pánamerikai Játékokon ugyan nem nyert, de az USA legjobbja lett. Részint hiába, 2001 közepétől elért eredményeit doppingolás miatt törölték.
Papp 2006-ban a Török Körverseny egyik ellenőrzésen bukott meg, tesztoszteron jelenlétére utaló anyagokat találtak szervezetében. Automatikusan kétéves eltiltást kapott. Később azt is elismerte, hogy EPO-t is használt. Élete is veszélybe került miatta, egyik alkalommal belső vérzése lett az EPO és vérhígító keverékből álló doppingszertől.
A neve ekkor még nem vált igazán ismertté, ahhoz egy másik botrányhőssel kellett találkoznia, hol máshol, mint a bíróságon. Floyd Landis hihetetlen, magányos szökésnek köszönhetően nyerte meg a 2006-os Tour de France-t, de az egyik doppingmintájában mesterséges tesztoszteront mutattak ki. Landis orvosi szakvéleményekkel próbálta igazolni, hogy a saját szervezete termelte a plusz hormont, de védekezését nem fogadták el. Részben talán Papp 2007-es májusi tanúvallomásának köszönhetően.
A doppingolásban saját bőrén tapasztalatokat szerző kerékpáros elmondta, hogyan lehet nagy biztonsággal úgy adagolni a szintetikus tesztoszteront, hogy az a teszteken ne legyen kimutatható. A tesztoszteronon kívül egy sor más szerrel is pumpálta magát versenyzőként: amfetaminokat, kortizont, EPO-t, növekedési hormont (HGH), anabolikus szteroidokat, pajzsmirigyhormont, inzulint egyaránt használt.
Mindent beszedett
Hiába vallott azonban Papp és tüntette fel magát bűnbánóként, egy másik doppingügyben már nyakig benne volt, növekedési hormonnal és EPO-val kereskedett az interneten. A Kínából származó doppingszerekből a kerékpárosok mellett jutott, atlétáknak, úszóknak, triatlonistáknak és harcművészeknek is. A 2007 szeptemberében lebukott Papp kapcsolati hálóját feltérképezve kiderítették, 187 sportolóval, amatőrökkel és profikkal egyaránt üzletelt.
"Amikor belekerültem a kereskedelembe, nem gondoltam bele a következményekbe, abba, hogy ártani is tudnak maguknak azok, akik beszedik az EPO-t és a HGH-t” - mondta Papp.
"2007 szeptember óta nincs mit rejtegetnem, teljesen átláthatóvá tettem a dolgaim. A dopping teljesen lerombolta az életem, nem volt benne semmi pozitív, Mindent megtennék, hogy ne ilyen helyzetben legyek, mint amibe amiatt kerültem".
A börtönt megúszta
A dílerkedésért október végén nyolcéves eltiltást kapott az USADA-tól, az Egyesült Államok Doppingellenes Ügynökségétől, valószínűleg ez nem hatja meg túlságosan, a kerékpáros karrierjének már korábban leáldozott. A kereskedésért a börtönbüntetést is kaphatott volna, de vádalkut kötött, és segítette a hatóságokat a doppingügyek felgöngyölítésében. Azért hathónapos házi őrizetet és három év felfüggesztett így is kapott.
A feltételezések szerint Papp 15-20 doppingügy felderítésében közreműködött. A segítségével precedensértékű ítélet is született, Kayle Leograndét, a Rock Racing versenyzőjét úgy tudták megbüntetni, hogy nem produkált pozitív mintát. Hangfelvételekkel, kézírásos jegyzetekkel fotókkal bizonyították, hogy EPO-t használt.
A legnevesebb áldozata az ötvenen túli, de kora ellenére a fiatalokat rendre megverő Jeannie Longo lehet. Papp azt állítja, hogy a kerékpáros férjének személyesen adott át EPO-t. Longo még nem bukott le doppinggal, de gyanúra adhat okot, hogy idén több doppingellenőrzést is elmulasztott, egyszerűen nem találták meg az ellenőrök az előre megadott helyen.
Armstrongot is elkapják?
Landis 2010-ig kategórikusan tagadott minden doppingvádat, majd beismerő vallomást tett, ő is részletesen feltárta, milyen szereket használt. A hétszeres Tour-győztes Lance Armstrongról is vallott, az FBI-t és az USADA-t is segíti a nyomozásban, de megingathatatlan bizonyítákkal még nem szolgált korábbi csapattársa ellen. Landisnek a 2006-os tárgyaláson fogalma sem volt, milyen tanút idéztek be ellene, csak annyit kérdezett Pappról: “Ki a fasz ez a fickó?”
Később a két doppinghős már együtt harcolt a tiszta sportért, Papp többször is támogatásáról biztosította Landist, és nagyon bátornak nevezte, amiért nem hallgatott el semmit a doppingolásról.