Voeckler szívből tekert, újra nyert

2012.07.18. 19:37

Thomas Voeckler heroikus küzdelemben idei második szakaszgyőzelmét szerezte meg az idei Tour de France-on. A 16. szakasz legnagyobb vesztese Cadel Evans lett, a címvédő megrogyott, közel öt percet kapott Wigginstől, a dobogó is távol került tőle.

Hosszú és nehéz szakasz várt szerdán a Tour de France mezőnyére. A Pireneusokban 197 kilométer alatt négy csúcsot kellett megmászni, köztük a legendás, 2115 méter magas Tourmalet-t is. Az etap elején egy nagy, 38 fős csoport vált le a főmezőnytől, köztük olyan nevekkel, mint Sandy Casar, Jens Voigt, Thomas Voeckler vagy Alekszander Vinokurov, akik már többször bizonyították, képesek elmenésből a legnehezebb terepen is nyerni. A szökésben szintén részt vett Kessiakoff is, aki a hegyi pontversenyben vezetett, de minden pontra szüksége volt, hogy az élen maradjon. Voeckler és Rolland álltak mögötte.

A pontokért már az első hegyen, az Aubisque-on megindult a harc, Voeckler lesprintelte Kessiakoffot, így faragott öt pontot a hátrányán. A csúcsra a főmezőny előtt közel négyperces előnnyel érkeztek a szökevények. A Tourmalet-ig ez a különbség tovább nőtt, majd az élcsoport is felbomlott: Hondo indított támadást a hegy lábánál, Martin eredt a nyomába, majd visszatámadta. Később Kessikoff zárkózott fel hozzá. Voeckler először lemaradt, de összeszedte magát, és nagyot szenvedve utolérte a pöttyös trikóst, de ez nem volt neki elég, Feillu-vel el is léptek. Voeckler elvitte Tourmalet-t és az érte járó ötezer eurót, Martin érkezett harmadik helyen egy perc hátrányban, Kessiakoff csak a negyedik lett, újra csökkent a pontelőnye.

A lejtőn is maradtak Voecklerék elöl, hiába üldözte őket Vinokurov és Voigt is. A Col d'Aspin-re is a szökevénypáros érkezett fel elsőként. A sárga trikós csoportja ekkor közel nyolcperces hátrányban volt, különversenyt vívtak a favoritok. Az összetettben harmadik helyen álló Nibali és csapata, a Liquigas próbálkozott, fokozták a tempót az emelkedőn. Wigginst nem, de Cadel Evanst leszakították. Az ausztrál küszködött, hogy ledolgozza 45 másodperces hátrányát, ez végül a lejtőn sikerült is neki, de nem csak pillanatnyi megingásról volt szó. Az utolsó hegyen, a Peyresourde-n sem bírta a tempót, leszakadt az élcsoportról.

Ott ismét Nibali kísérelte meg, hogy megtörje a Fromme-Wiggins kettőst, de néhány perc alatt a két brit utolérte az olaszt, együtt haladtak át a csúcson. Voeckler is itt támadott, lerázta magáról Feillut, és egyedül száguldott a cél felé. Egyperces előnyét megőrizte, és idei második szakaszát nyerte szökésből. Azzal, hogy mind a négy hegyet megnyerte, a hegyi pontversenyben is átvette a vezetést, csütörtökön ő viselheti a pöttyös trikót.

„Nem igazán tudom hová tenni, mit tettem. Ez valami olyasmi volt, mint amit gyerekként láttam a televízióban, ma meg én tettem meg ugyanazt. Úgy éreztem, ma négy versenyem volt, mint a négy hegy egy külön futam volt. Az edzésekről minden méterét ismertem az emelkedőknek, a szívemből is ismertem mind a 197 versenykilométert" - nyilatkozta a szakaszgyőztes.

Evans 4:47-et kapott Wigginséktől, összesen több mint nyolc perc a hátránya és a hetedik helyre csúszott vissza összetettben.

Eredmények:

16. szakasz, Pau - Bagnères-de-Luchon, 197km
1. Thomas Voeckler (Europcar)     5:35:02      
2. Chris Anker Sörensen (Saxo Bank)     +1:40      
3. Gorka Izaguirre Insausti (Euskaltel)    +3:22      
4. Alekszandr Vinokurov (Asztana)            
5. Brice Feillu (Fra) Saur - Sojasun     +3:58      

Összetett:
1. Bradley Wiggins (Sky Procycling)    74:15:32      
2. Christopher Froome (Sky Procycling)     +2:05      
3. Vincenzo Nibali (Liquigas)    +2:23      
4. Jurgen Van Den Broeck (Lotto Belisol)    +5:46      
5. Haimar Zubeldia Agirre (RadioShack-Nissan     +7:13      
6. Tejay Van Garderen (BMC)    +7:55      
7. Cadel Evans (BMC)    +8:06      
8. Janez Brajkovic (Asztana)     +9:09      
9. Pierre Rolland (Europcar)     +10:10      
10. Thibaut Pinot (FDJ-Big Mat) +11:43