Cavendishen bukfencezett át a mezőny

2012.09.09. 19:08

Rosszul kezdődött a Tour of Britain a britek számára, az egyhetes körverseny első szakaszának hajrájában a világbajnok Mark Cavendish bukott, és ezzel letarolta a mezőnyt. A szakaszt azonban így is csapata, a Sky nyerte. Luke Rowe volt a leggyorsabb az élen maradók között.

A brit kerékpárosok a Tour de France-győztes Braddley Wiggins vezetésével hihetetlen jó szezont produkáltak eddig. Ugyan az olimpiai mezőnyverseny nem jött össze nekik, de többnapos versenyeken és a pályán nagyon jól mentek. Az országúti világbajnok Mark Cavendish annak ellenére összehozott három szakaszgyőzelmet, hogy csapata nem igazán segítette, mert a Sky Wiggins és Froome összetett sikeréért dolgozott.

Cavendish ezt nem tudta elfogadni, ezért bejelentette, hogy a szezon végén otthagyja csapatát. Győzelmeket azért idén is hozhat még a Skynak. A Tour of Britain első szakasza is feküdt neki.

Az utolsó kilométerekre már eleve megrostált mezőny érkezett, a szűk utakon több bukás is volt, így szétszakadozott a boly. A Sky vezette a mezőnyt az utolsó kilométerre, Cavendish is jó pozícióban volt, de egy kanyarban kicsúszott alóla a kerékpárja és elesett. A világbajnokon aztán még jópáran átestek, letarolta a mezőnyt.

Az élen tucatnyian maradtak a bukás után, közülük Cavendish csapattársa, Luke Rowe volt a leggyorsabb.

Cavendish nem sérült meg súlyosan, kisebb vágásokkal és horzsolásokkal megúszta, és befejezte a szakaszt.