Cavendish belendült, övé a Tour 5. etapja
Mark Cavendish mezőnyhajrában nyerte a Tour de France ötödik szakaszát. A sárga trikó Simon Gerranson maradt.
Mezőnybefutót ígért a Cagens Sur-mer és Marseille között 228,5 kilométeres szakasz, és ezt nem tudták felülírni a szökevények sem. Arasiro, Kevin Reza (Europcar), Sicard (Euskaltel), De Gendt (Vacansoleil), Delaplace (Sojasun) és Lucsenko (Astana) rögtön a rajt után meglépett, és hiába volt tízperces is az előnyük, a céltól tíz kilométerre mindegyiküket bedarálta a mezőny.
Az első olyan szakasz volt idén, ahol nem szórta szét a sprintereket egymástól egy nagyobb hegy, így minden favorit csapata készülődhetett a hajrára. Greipel, Sagan és Cavendish is kereste a jó pozíciót. Sagan kicsit egyedül maradt, más csapatok mögött kereste a szélárnyékot, de a Lotto és az Omega jól dolgozott az embereirét, és meglepetésre a célegyenesbe még a Sky is jól hozta Boasson Hagent.
Cavendish élt legjobban a lehetőséggel, miután megindította a hajráját, nem volt kétséges a győzelme, érezhetően nagy volt a sebességkülönbség közte és a többi sprinter között. Simán nyert, második helyre Boasson Hagen érkezett, Sagan pedig két második hely után egy harmadik helyet szerzett. Ez a pontversenyben még nagyon fontos lehet, Cavendish győzelmével szorosabbá vált a küzdelem.
A zöld trikóért csütörtökön is nagy lesz a harc, az Aix-en-Provence és Montpellier közötti 176,5 kilométeres szakasz is mezőnybefutót ígér.
Cavendish szerdai sikerével karrierjének 24. Tour-győzelmét szerezte. A sárga trikós Gerrans a céltól pár száz méterre bukással lefelezett mezőnnyel érkezett, így maradt az összetett első helyén.
Eredmények
5. szakasz, Cagnes-sur-mer-Marseille 228,5 km
1. Mark Cavendish (Omega Pharma) 5:31:51
2. Edvald Boasson Hagen (Sky)
3. Peter Sagan (Cannondale)
4. André Greipel (Lotto)
5. Roberto Ferrari (Lampre)
Összetett:
1. Simon Gerrans (Orica-GreenEdge) 12:47:24
2. Daryl Impey (Orica-GreenEdge)
3. Michael Albasini (Orica-GreenEdge)
4. Michal Kwiatkowski (Omega Pharma) + 1mp
5. Sylvain Chavanel (Omega Pharma)
6. Edvald Boasson Hagen (Sky) + 3 mp
7. Christopher Froome (Sky)
8. Richie Porte (Sky Procycling)
9. Nicolas Roche (Saxo-Tinkoff) + 9 mp
10 Roman Kreuziger (Saxo-Tinkoff)