Tour-győztes ellen állnak ki magyarok
A Nemzetközi Kerékpár Szövetség (UCI) szabadkártyát adott a magyar bejegyzésű Utensilnord-Ora24.eu csapatnak, ami így indulhat a firenzei világbajnokság csapatidőfutamában.
Az UCI a Europe Tour ranglistán elfoglalt helye alapján hívta meg az Utensilnordot, miután több előttük álló csapat is visszalépett. A nyári versenyek alapján sokáig úgy nézett ki, a magyar csapat saját jogán is szerepelhet, de végül nem tudott elég pontot gyűjteni a kvalifikációhoz, a 22. lett az Europe Tour ranglistán, és csak az első húsz csapat kapott automatikus meghívást. Az indulás azonban nem kötelező, így az Utelsinord beadta a kérelmét, ha visszalépő lenne, vállalná az indulást.
A vb csapatidőfutama szeptember 22-én lesz Montecatini Terme és Firenze között 57,2 kilométeren. Az Utensilnord a Gabriele Bosisio, Cador Rida, Dér Zsolt, Lovassy Krisztián, Alessandro Mazzi és Federico Rocchetti összeállítású csapattal tervezi a rajtot. A tartalék Kenyeres Ábel lesz.
„Valljuk meg őszintén, hogy túl sok esélyünk nincs, de az, hogy a World Tour illetve a többnyire Pro Kontinentális gárdák között illetve ellenük versenyezhetünk az egy hatalmas és vissza nem térő lehetőség. Bízom benne, hogy ez a történet előremozdíthatja a hazai kerékpársport helyzetét is" – mondta Stubán Ferenc sportigazgató és szövetségi kapitány.
A csapatidőfutam a világbajnokság felélesztett száma, 1962 és 1994 között 1972 kivételével minden évben megrendezték. Tavaly újra a programba került megújított formában. Nem válogatottak, hanem klubcsapatok versenyeznek, a címvédő a belga bejegyzésű Omega Pharma. Az idei vb-nek a Sky is az egyik nagy esélyese, a csapatot a 2012-es Tour de France-győztes és időfutamban olimpiai bajnok Bradley Wiggins fogja vezetni. A világbajnokságon 51 klub indul, köztük a háromhetes körversenyeken versenyzői 19 World Tour csapat is.
A világbajnokságon még egy utelsinordos indul, Kusztor Péter a mezőnyversenyben fog rajtolni.