Egyik bukásból a másikba került, abbahagyja a balszerencsés Tour-győztes
További Bringa cikkek
- Ötödik helyen zárt Vas Blanka a terepkerékpáros világkupa-sorozat dublini állomásán
- Vas Blanka hatodik hellyel nyitott Belgiumban
- Jövőre már profi lett volna, autóbalesetben meghalt a 18 éves belga bringás
- Óriási rekorddöntés, Filutás Viktor az egyórás kerékpározás új magyar csúcstartója – videó
- Valter Attila: A csapat elégedettebb velem, mint én saját magammal
A 2010-es Tour de France győztese, Andy Schleck 29 évesen bejelentette a visszavonulását. A luxemburgi kerékpáros 2010-es csípőtörése óta nem talált magára.
„Nagyon sajnálom, hogy így kell befejeznem a karrieremet. Szerettem volna még küzdeni, de a térdem nem engedi. A Nagy-Britanniában bekövetkezett bukásom óta a szalagok meggyógyultak, de a porc az egy másik kérdés. Dolgoztam a rehabilitáción, de rá kellett jönnöm, hogy sok a kockázat ezzel a visszafordíthatatlan sérüléssel" – jelentette be a kerékpáros sajtótájékoztatóján.
Andy Schleck a 2010-es Tourt nem a versenyben nyerte meg, hanem Alberto Contador klenbuterolos doppingügye és eltiltása miatt örökölte a címet. Nyilatkozataiból érezni lehetett, hogy az így szerzett sárga trikónak nem tudott igazán örülni, és bizonygatta, hogy éles versenyben fogja majd egyszer megszerezni. A luxemburgi hegyi menő 2011-ben is közel volt hozzá, de az utolsó előtti szakaszon elbukta a sárga trikót, Cadel Evans összetettben 1 perc 34 másodperccel megverte az időfutamokon nem igazán erős ellenfelét.
Schlecket pár évig Contador egyetlen lehetséges kihívójának tartották. A párharcuk a 2010-es versenyen volt igazán éles, olyannyira, hogy az addig jó viszony meg is romlott a két versenyző között. A 15. szakaszon pattant ki a Chain-gate (láncügy). Contador azt használta ki támadásra a Bagnères-de-Luchon-i hegyi etapon, hogy Schlecknek leesett lánca.
Schleck kvalitásait látva sokan hitték azt, hogy még évekig meghatározó alakja lesz a háromhetes körversenyeknek, de 2011 után már nem volt esélye a csúcs közelébe kerülni.
2012 júniusában bukott a Critérium du Dauphiné-en, és eltörte a csípőcsontját. Fizikailag rendbe jött, de ez a bukás olyan lelki törést is okozott neki, amin sosem tudott túllépni, története Joseba Belokiéhoz hasonlít. A spanyol a 2003-as Touron még Lance Armstrong nyakán lihegett, de egy lejtőn elesett, és súlyos sérüléseket szenvedett. Hiába tért vissza, meg sem tudta közelíteni korábbi önmagát.
Andy Schleck legfontosabb eredményei
Schleck a 2010-es Tour-győzelem mellett még háromszor állt háromhetes dobogóján, 2009-ben és 2011-ben második lett a Touron, 2007-ben a Giro d'Italián. A francia körversenyen háromszor (2008, 2009, 2010) szerezte meg a legjobb 25 év alattinak járó fehér trikót. A klasszikusok közül 2009-ben a Liège–Bastogne–Liège-t tudta megnyerni.Schleck is két éven át szenvedett, már nem is az volt kérdés, hogy tud-e újra győzni, hanem az, hogy egyáltalán befejez-e versenyt. A 2013-as Tourra úgy-ahogy összeszedte magát, de esélye sem volt dominálni.
Közben többször jelentek meg olyan hírek, hogy a CSC-ben, majd a Trekben tekerő bringás depresszióban szenved, és alkoholproblémái is vannak. Andynek az sem jött jól, hogy bátyját, aki csapattársa is volt, doppingvétség miatt eltiltották. Összeomlani látszott az a remény, hogy a Schleck testvérekre építve Grand Tourt lehet nyerni.
„Az egyik bukásból a másikba kerültem, az egyik sérülés jött a másik után, és igen, motiválatlan is voltam ebben az időszakban. Csak edzettem és edzettem, mentem a versenyekre, és kiestem. Mindig magamat kérdeztem, mit csinálok rosszul? De harcolnom kellett" – osztotta meg frusztrációit Schleck.
Úgy tűnt, idén újra felfelé ívelhet a pályája, de jöttek az újabb sérülések, és a Tour de France-t már a harmadik szakaszon feladta, igaz, az összetettben teljesen esélytelen volt.
A visszavonulásában persze az is közrejátszott, hogy a Trek nem hosszabbította meg a szerződését. Tavasszal Schleck azonban még nagy reményekkel indult. „Akarom még a sikert. Papíron már megnyertem a Tour de France-t, és szakaszgyőzelmeim is voltak. Andy Schleck voltam, valaki, és újra azzá akarok válni." Ez azonban már nem sikerült neki.