Két olimpiai bajnokot verve győzött a magyar hegyikerékpáros

2017.02.26. 10:13

Benkó Barbara a ciprusi négyszakaszos, kiemelt kategóriás hegyikerékpáros verseny harmadik etapján két olimpiai bajnokot is lesprintelve nyert.

Benkó a prológon, majd az első maraton szakaszon is negyedik lett, a 66 kilométeres harmadik szakaszon ő volt a leggyorsabb az utolsó 15 kilométeren együtt hajtó négyfős élbolyból. A hatszoros világbajnok, 2004-ben olimpiai bajnok Gunn-Rita Dahle Flesját és a 2008-as olimpiai bajnok Sabina Spitzet verte a sprintben.

Benkó Barbara
Benkó Barbara
Fotó: Kollányi Péter

„Próbáltam észben tartani miket mondott nekem Balázs (Rózsa), hogyan kell sprintelni, mert sejtettem, hogy az lesz a vége. Igyekeztem minél többet 2. helyen menni, hogy jó helyről kezdjem. Tudtam, hogy a végén van egy hajtűkanyar, megnéztem rajt előtt a pálya végét.

Ott lezártam az ívet és ami a csövön kifér a célig és leszedtem őket.

Nagyon durva érzés megverni ilyen neveket... kicsit ezt még emésztenem kell" – idézi a Bikemag.hu Benkót.

Benkó a verseny utolsó szakasza előtt összetettben a második helyen áll. Mostani teljesítménye tökéletes bizonyítéka annak, hogy a télen elvégzett edzésmunka mellett, az új sportpszichológus és edzői is kiváló munkát végeztek, az edzéseken tapasztalt teljesítményadatok alapján élete legjobb szezonja elé nézhet, írja a Velo.hu.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Sport
Szívszorító pillanattal kezdődött a Fradi meccse a férfi kézi NB I-ben

Szívszorító pillanattal kezdődött a Fradi meccse a férfi kézi NB I-ben

A gyöngyösiek hétfőn veszítették el húszéves kapusukat, Pánczél Kevint.

február 9., 08:36

  • Sport
A sporttechnológiai piacon magyar fejlesztések is segítik a jövő olimpikonjait

A sporttechnológiai piacon magyar fejlesztések is segítik a jövő olimpikonjait

A terület piaci értékét 2024-ben 18,5 milliárd dollárra becsülték.

február 9., 07:37

  • Sport
Aranyérmet nyert a magyar négyes rövidpályás gyorskorcsolya váltóban

Aranyérmet nyert a magyar négyes rövidpályás gyorskorcsolya váltóban

A magyar küldöttség ezzel már négy éremnél jár a georgiai tornán.

9 perce

  • Címlapon
Volodimir Zelenszkij: Vlagyimir Putyin Donald Trumpot csak egy kelléknek használja

Volodimir Zelenszkij: Vlagyimir Putyin Donald Trumpot csak egy kelléknek használja

Kemény szavakkal kritizálta amerikai kollégáját az ukrán elnök, aki az európai vezetőket is élesen bírálta.

3 órája

  • Címlapon
Magyarország blokkolhatta az Ukrajnával folytatott uniós csatlakozási tárgyalásokat

Magyarország blokkolhatta az Ukrajnával folytatott uniós csatlakozási tárgyalásokat

A magyar kormány a nemzeti kisebbségek védelmét várja el Kijevtől.

3 órája

  • Sport
Egy 15 éves hokis góljával kerültünk közelebb a téli olimpiához

Egy 15 éves hokis góljával kerültünk közelebb a téli olimpiához

Fantasztikus sikert ért el női válogatottunk Ausztria ellen.

február 8., 20:48

  • Sport
Óriási lebőgések a Super Bowlon, amiket el akarunk felejteni

Óriási lebőgések a Super Bowlon, amiket el akarunk felejteni

A The Black Eyed Peas és a Maroon 5 sem alkotott maradandót.

február 9., 07:04

  • Sport
Mbappé góljával tartott otthon egy pontot a Real Madrid a csúcsderbin

Mbappé góljával tartott otthon egy pontot a Real Madrid a csúcsderbin

Carlo Ancelotti csapatára kedden újabb nagy kihívás vár a Bajnokok Ligájában.

február 8., 23:17

  • Sport
Jött a problémás Lakáj, akit mintha az orvos írt volna fel a csapat nyavalyáira

Jött a problémás Lakáj, akit mintha az orvos írt volna fel a csapat nyavalyáira

Jimmy Butler levezényelte az NBA történetének egyik legnagyobb fordítását.

február 9., 09:10

  • Sport
Fejjel szerzett történelmi gólt Böde Dániel a Fehérvár ellen

Fejjel szerzett történelmi gólt Böde Dániel a Fehérvár ellen

Győzelmével a Paks feljött a tabella harmadik helyére az NB I-ben.

február 8., 19:28

  • Sport
Bosszúért kiált minden idők egyik legvitatottabb bajnoki végjátéka

Bosszúért kiált minden idők egyik legvitatottabb bajnoki végjátéka

Nagyon úgy fest, hogy egy fecske is csinálhat nyarat.

február 8., 06:21

  • Címlapon
Ebben a rendszerváltás óta minden kormány bűnös – elkezdődött a Tisza Párt kongresszusa

Ebben a rendszerváltás óta minden kormány bűnös – elkezdődött a Tisza Párt kongresszusa

Az egész napos eseményről a helyszínről tudósítunk.

5 órája

  • Sport
Nyolc magyar triatlonos tagja az LA10-programnak

Nyolc magyar triatlonos tagja az LA10-programnak

Hármuknak már van olimpiai tapasztalata, közülük kettőnek duplán.

február 9., 11:02

  • Sport
Világsztár van születőben? A Barcelona új csodagyereke döbbenetes tempóban termeli a gólokat

Világsztár van születőben? A Barcelona új csodagyereke döbbenetes tempóban termeli a gólokat

Lamine Yamal után újabb őstehetség kerülhet ki a híres La Masiáról.

február 8., 06:22

  • Címlapon
„Tisztelt Magyar Péter-támogatók! Értem, hogy fáj” – megszólalt a megtámadott elemző

„Tisztelt Magyar Péter-támogatók! Értem, hogy fáj” – megszólalt a megtámadott elemző

Nagy Attila Tibor szerint Magyar Péter „megajándékozta” a Fideszt és Orbán Viktort.

6 órája

  • Sport
Hatalmas baleset miatt intették le Molnár Martin versenyét a közel-keleti F4-ben

Hatalmas baleset miatt intették le Molnár Martin versenyét a közel-keleti F4-ben

A piros zászló nagy lehetőségtől fosztotta meg a tehetséges magyar versenyzőt.

február 8., 17:28

  • Címlapon
Havas Henrik nekiment Gulyás Mártonnak a Magyar Péter-interjú miatt

Havas Henrik nekiment Gulyás Mártonnak a Magyar Péter-interjú miatt

Az újságíró szerint valaki felkészíthette volna Magyar Pétert arra, mi vár rá.

17 perce

  • Sport
Sokadszor röhögtette ki magát a Manchester United Liverpool-gyűlölő legendája

Sokadszor röhögtette ki magát a Manchester United Liverpool-gyűlölő legendája

Valahogy nem jönnek be a 85-szörös válogatott hátvéd jóslatai.

február 9., 12:06

  • Sport
Akkora lesgóllal győzött a Manchester United, hogy még az edzőjük is elismerte!

Akkora lesgóllal győzött a Manchester United, hogy még az edzőjük is elismerte!

Hihetetlen, nincs VAR az FA-kupa ezen szakaszában.

február 8., 07:03

  • Sport
Nagy jelentőségű döntést hoztak Kokóék, ez valamennyi magyar ökölvívót érinti

Nagy jelentőségű döntést hoztak Kokóék, ez valamennyi magyar ökölvívót érinti

A MÖSZ új elnöke szerint mindenki tisztában volt a fenyegető veszély mértékével.

február 8., 14:32

  • Címlapon
Épp csak beléptünk az ajtón, és egy T-rex üvöltött az arcunkba

Épp csak beléptünk az ajtón, és egy T-rex üvöltött az arcunkba

Most kiderül, mit rontottak el a Jurassic Parkban.

2 órája

  • Sport
Ellopták a show-t Ronaldo elől, aki pedig életében először csinált ilyet

Ellopták a show-t Ronaldo elől, aki pedig életében először csinált ilyet

Az új sztár neve Jhon Duran.

február 8., 07:35

  • Sport
Majdnem a félpályáról kapott gólt a Manchester City az FA-kupában

Majdnem a félpályáról kapott gólt a Manchester City az FA-kupában

A harmadosztályú Leyton Orient nagyon megszorongatta Pep Guardiola csapatát.

február 8., 15:13

  • Sport
Nikitscher Tamás csapata megint kikapott a spanyol élvonalban

Nikitscher Tamás csapata megint kikapott a spanyol élvonalban

A magyar játékos végigjátszotta pályafutása második La Liga-meccsét.

február 8., 16:06

  • Címlapon
Újabb hírek érkeztek Ferenc pápa állapotáról

Újabb hírek érkeztek Ferenc pápa állapotáról

A katolikus egyházfő közelgő programjait lemondták.

6 órája

  • Címlapon
Meghalt Csombor Teréz, a Drága örökösök színésznője

Meghalt Csombor Teréz, a Drága örökösök színésznője

A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház színművésze 68 éves volt.

54 perce

  • Címlapon
Az Orbán-kormányt dicsérő Magyar Péterről tett közzé videót a Fidesz

Az Orbán-kormányt dicsérő Magyar Péterről tett közzé videót a Fidesz

A kormánypárt szerint nagyon tetszett a Tisza Párt elnökének, amit csináltak, amíg pénzelték.

1 órája

  • Címlapon
„A NATO-ra sokkal nagyobb szükségünk van, mint valaha”

„A NATO-ra sokkal nagyobb szükségünk van, mint valaha”

Erős állításokat fogalmaztak meg az orosz elnökkel szemben a Müncheni Biztonsági Konferencián.

17 perce