Öt év után nyert újra szakaszt háromhetesen

2017.05.24. 17:54

Pierre Roland a szökevénycsoporttól elszakadva nyerte a Giro d'Italia 17. szakaszát. A rózsaszín trikó változatlanul Tom Dumouliné.

A keddi királyetap után szerdán egy kicsit könnyebb, de szintén hosszú, 219 kilométeres került a 100. Giro programjába. Igazán nagy emelkedők nem voltak, így a favoritok pihenősebbre vették, nem támadták egymást, ezzel pedig jó lehetőséget adtak egy szökevénycsoportnak is.

Viszonylag nagy csapat, köze 30 bringás szakadt el a főmezőnytől, és harcoltak ki bő nyolcperces előnyt. Ebben a csoportban tekert Rolland is, aki pár akciót kivárva indította meg a támadását a céltól 7,7 kilométerrel. Jól időzített, és az üldözést sem tudták megszervezni a többiek. Végül 24 másodperces előnnyel nyerte a Girón is sokszor szökésben lévő francia, aki utoljára 2012-ben tudott Grand Touron győzni.

A második helyen Rui Costa szerezte meg, Gorka Izagirrét sprintelte le. A főmezőny bő hétperces hátránnyal érkezett a célbe.

Összetettben nagy változások nem történtek, csak a szökésben részt vevő Jan Polanc jött fel a tizedik helyre.

Eredmények:
17. szakasz, Tirano–Canazei 219 km
1. Pierre Rolland (francia, Cannondale-Drapac) 5:42:56
2. Rui Costa (portugál, UAE Emirates) +24 mp
3. Gorka Izagirre (spanyol, Movistar)

Összetett:
1. Tom Dumoulin (holland, Sunweb) 76:05:38
2. Nairo Quintana (kolumbiai, Movistar) +31 mp
3. Vincenzo Nibali (olasz, Bahrain-Merida) +1:12
4. Thibaut Pinot (francia, FDJ) +2:38
5. Ilnur Zakarin (orosz, Katusha-Alpecin) +2:40
6. Domenico Pozzovivo (olasz, AG2R La Mondiale) +3:05
7. Bauke Mollema (holland, Trek-Segafredo) +3:49
8. Bob Jungels (luxemburgi, Quick-Step Floors) +4:35
9. Steven Kruijswijk (holland, LottoNl-Jumbo) +6:20
10. Jan Polanc (szlovén, UAE Emirates) +6:33