Alaphilippe második sikere, Sagané a zöld trikó

2018.07.24. 18:32

 Julian Alaphilippe nyerte a Tour de France országúti kerékpáros körverseny keddi, 16. szakaszát, amelyen az összetett élcsoportja nem változott.

Az első pireneusi, Carcassone és Bagneres-de-Luchon közötti 218 kilométeres etapon a főmezőnytől egy nagyobb szökevénycsoport lépett meg, közülük Adam Yates ért fel elsőként az utolsó emelkedőre, csakhogy bukott a lejtmenetben, ezáltal az addig második Alaphilippe megelőzte, s így a pöttyös trikót viselő francia bringás nemcsak annak örülhetett, hogy növelte előnyét a hegyi pontversenyben, hanem idén immár másodjára ért célba elsőként.

Az esélyeseket magában foglaló főmezőny majdnem kilencperces hátránnyal ért célba, a különbség közöttük nem változott: a brit Geraint Thomas 1:39 perccel előzi meg címvédő csapat- és honfitársát, Chris Froome-ot és 1:50 perccel a holland Tom Dumoulint.

A szakasz krónikájához tartozik még, hogy a mezőnypontversenyben behozhatatlan előnyre tett szert a szlovák Peter Sagan, akinek így már csak annyit kell tennie a zöld trikó megtartásáért, hogy beér a párizsi célba vasárnap. A háromszoros világbajnok Sagan hatodszor győzhet a Touron ebben a vetélkedésben.

Eredmények:

16. szakasz, Carcassone - Bagneres-de-Luchon, 218 km:

1. Julian Alaphilippe (francia, Quick-Step Floors) 5:13:22 óra

2. Gorka Izagirre (spanyol, Bahrain-Merida) 15 mp hátrány

3. Adam Yates (brit, Mitchelton-Scott) azonos idővel

Az összetett élcsoportja:

1. Geraint Thomas (brit, Sky) 68:12:01 óra

2. Chris Froome (brit, Sky) 1:39 p hátrány

3. Tom Dumoulin (holland, Sunweb) 1:50 p h.

Szerdán a Bagneres-de-Luchon és Saint-Lary-Soulan közötti 65 kilométer megtétele vár a mezőnyre, amely a vasárnapi, párizsi befutóig összesen 3351 kilométert teker a 105. Tour de France-on.