Megőrültem a fájdalomtól – kutya miatt bukott a korábbi sárga trikós

GettyImages-1408712068
2022.07.15. 14:34
A csütörtöki királyetap elején egy útra beszaladó kutya miatt hárman is nagyot estek, köztük volt az első szakaszt megnyerő, korábban sárga trikót viselő Yves Lampaert is.

A franciák nemzeti ünnepén három kiemelt kategóriás hegy megmászása és 4660 méter szintkülönbség várt a mezőnyre: a Brianconból induló 165,5 kilométer során – szerdát követően ismét – fel kellett tekerniük a kerékpárosoknak a Col du Galibierre, majd a Col de la Croix de Fer következett, mielőtt célba értek a legendás Alpe d'Huez-én. 

A lassú rajtot követően a mezőny előtt átszaladt egy kutya az úton, emiatt pedig az idei Tour első szakaszgyőztese, Yves Lampaert, illetve Steven Kruijswijk  és Kristian Sbaragli is bukott. 

Hirtelen átszaladt az úttesten, és sehova sem tudtam menni. Sajnos rajtam kívül Steven Kruijswijk és Kristian Sbaragli is földre került emiatt, de a legrosszabbul én jártam, mert csúnyán lehorzsoltam a jobb combomat. Megőrültem a fájdalomtól, de így is végigtekertem a szakaszt. Sokadszor szeretnék kérni mindenkit: hagyjátok otthon a kutyáitokat

– nyilatkozta a szakaszt követően Yves Lampaert. A csütörtöki szakaszról ide kattintva olvashatja összefoglalónkat. 

12. szakasz, Briancon-Alpe d'Huez, 165,5 km, hegyi befutó:

1. Thomas Pidcock (brit, Ineos Grenadiers) 4:55:24 óra
2. Louis Meintjes (dél-afrikai, Intermarché-Wanty-Gobert Matériaux) 48 másodperc hátrány
3. Chris Froome (brit, Israel-Premier Tech) 2:06 perc hátrány
4. Neilson Powless (amerikai, EF Education-EasyPost) 2:29 p h.
5. Tadej Pogacar (szlovén, UAE) 3:23 p h.
6. Jonas Vingegaard (dán, Jumbo-Visma) azonos idővel
7. Geraint Thomas (brit, Ineos Grenadies) a. i.

Az összetett élcsoportja:

1. Vingegaard 46:28:46 óra
2. Pogacar 2:22 perc hátrány
3. Thomas 2:26 p h.
4. Romain Bardet (francia, DSM) 2:35 p h.

Pénteken (ma) a Le Bourg-d'Oisans és Saint-Étienne közötti 193 kilométer megtétele vár a 109. Tour de France mezőnyére, amely összesen 3328 kilométert teker, amíg jövő vasárnap Párizsban a hagyományok szerint célba ér a Champs-Élysées-n.

(Borítókép: Yves Lampaert sérülése a Tour 12. szakasza után. Fotó: Tim de Waele / Getty Images)