Armstrong óta negatív a sportág amerikai megítélése, de majd most
További Bringa cikkek
- Vas Blanka a táv felét követően visszaesett, negyedik helyen zárt Namurban
- Edzés közben furgonnal ütközött, kórházba kellett szállítani a belgák olimpiai bajnokát
- Ötödik helyen zárt Vas Blanka a terepkerékpáros világkupa-sorozat dublini állomásán
- Vas Blanka hatodik hellyel nyitott Belgiumban
- Jövőre már profi lett volna, autóbalesetben meghalt a 18 éves belga bringás
Évek óta a legjobb hegyi segítők között számontartott 29 esztendős Kuss úgy érkezett az esztendő utolsó háromhetes viadalára, hogy diadalhoz segítse két kapitánya valamelyikét, akik közül az olimpiai bajnok és a Vuelta háromszoros győztese a szlovén Primoz Roglic idén a Giro d'Italián diadalmaskodott, a 26 esztendős dán Jonas Vingegaard pedig megvédte címét a Tour de France-on.
A piros trikó azonban a nyolcadik etapon Kusshoz került, és ő azt már nem is engedte „levenni magáról”. A Jumbo-Visma amerikai versenyzőjének győzelméhez csapattársai közül a magyar bajnok Valter Attila is tevékenyen hozzájárult.
A Vuelta 2013-as győztese abban bízik, hogy Kuss emlékezetes eredménye hatással lesz a sportág amerikai megítélésére, amelyre még mindig árnyékot vet a hét Tour de France-elsőségétől doppingolás miatt utólag megfosztott Lance Armstrong esete.
Az Egyesült Államokban korlátozottak a sportág merítési lehetőségei
A sportág merítési lehetőségei korlátozottak az Egyesült Államokban, miután az elmúlt években a többnapos viadalok közül a kaliforniai, a coloradói és a utahi körverseny is kikerült a versenynaptárból.
Remélhetőleg ez lökést ad majd az amerikai versenyzésnek, és visszatérnek a szponzorok
– fogalmazott Horner.
A világelitet jelentő World Teamek közül kettő, az EF Education-EasyPost és a Lidl-Trek amerikai bejegyzésű, egy szinttel lejjebb, a Pro Teamek (korábban: prokontinentális) között pedig ugyancsak két amerikai csapat van: a 24 éves Peák Barnabást soraiban tudó Human Powered Health és a cukorbeteg kerékpárosoknak lehetőséget biztosító, a kétszeres magyar bajnok Kusztor Pétert foglalkoztató Novo Nordisk. Chris Horner bízik benne, hogy más klubok is tudnak szponzort találni a jövőben.
„A VERSENYHELYZET JELENLEG FULDOKLIK VAGY LEGJOBB ESETBEN IS AZ ORRÁT TARTJA A VÍZ FELETT. REMÉLHETŐLEG EZ MOST MEGHOZZA A FELEMELKEDÉST, UGYANAKKOR EZ NEM TÖRTÉNIK MEG AZONNAL, ÉVEK KELLHETNEK HOZZÁ.”
Chris Horner az elmúlt napokban folyamatosan reflektorfényben volt – a Vueltán javában érett az amerikai meglepetés, a honfitárs Kuss sikere –, és mesélt tíz évvel ezelőtti győzelmének érdekességeiről is.
Például arról, hogy a kihívásokkal erősen teli hegyi szakaszokra hangolva komoly mennyiségű egészségtelen ételt evett: üdítők, csokoládék, sütemények, gyors ételek. Hamburgerből akár 12 darabot is elfogyasztott egy hegyi szakasz előtt, amit kólával és csokival „fojtott le”. Olykor mégis maga mögött tudott tartani olyan sportági klasszisokat, mint Vincenzo Nibali vagy éppen Alejandro Valverde, és a sportos étkezési aranyszabályokra fittyet hányva karrierje során 65 győzelmet számlált az amerikai.
Aznap mindig rettenetesen erősnek éreztem magam. Nagyon komoly ellenfeleim voltak, de olyan formában voltam, hogy le tudtam őket nyomni, úgyhogy az Angliru egy különleges hely a számomra.
Az 51 éves exkerékpáros kiemelte: az Egyesült Államokban „nem szeretik és tisztelik eléggé” a sportágat, nem úgy, mint ahogy Spanyolországban, Belgiumban, Olaszországban, Franciaországban vagy Kolumbiában, ahol szinte vallásnak számít.
„NÁLUNK, HA BEKAPCSOLOD A TévéT, TENISZ VAN, FORMulA-1 ÉS MÁS SPORTOK. Van KERÉKPÁR IS, CSAK NAGYON RITKÁN.”
Chris Horner 2019-ben hagyott fel élsportolói karrierjével, de a sportágtól nem szakadt el: saját Youtube-csatornáján elemzőként dolgozik, de a legfontosabb tevékenységének továbbra is az alapítványánál elvégzett feladatait tartja. Céljuk, hogy minden társadalmi és gazdasági helyzetben lévő fiatal megismerje, és reményeik szerint meg is szeresse a sportágat, majd számukra lehetőséget adjanak a versenyszerű kerékpározásra, később aztán belőlük létrehozzanak egy országúti csapatot.
(Index/MTI)