Először beszélt részletesen doppingügyéről az olimpiai bajnok
További Bringa cikkek
- Vas Blanka a táv felét követően visszaesett, negyedik helyen zárt Namurban
- Edzés közben furgonnal ütközött, kórházba kellett szállítani a belgák olimpiai bajnokát
- Ötödik helyen zárt Vas Blanka a terepkerékpáros világkupa-sorozat dublini állomásán
- Vas Blanka hatodik hellyel nyitott Belgiumban
- Jövőre már profi lett volna, autóbalesetben meghalt a 18 éves belga bringás
Nagyon hamar rá kellett jönnöm, hogy széles körben elterjedt a tiltott szerek használata. Azt mondták, jó vagy, óriási tehetség, és nagy odaadással edzel, így minden megvan benned, ami a sikerhez kell. De ha fel akarsz kerülni a csúcsra, akkor részt kell venned ebben
– fogalmazott a most 49 éves bringás a hétfőn megjelent interjúban, amelyben ugyanakkor nem ismerte el nyíltan, hogy ő maga doppingolt volna.
„Abban az időben az volt az általánosan elterjedt nézet, hogy segítség nélkül olyan feladat eredményt elérni a profi kerékpársportban, mint egy késsel részt venni egy pisztolypárbajban” – mondta Ullrich, aki szerint akkoriban versenyzőként teljesen normálisnak érezték a történteket.
„Az alapelv a következő volt: ha nem csinálod, akkor hogyan akarsz túlélni egy versenyt? Abban az esetben úgy tekersz a mezőnyben, hogy tisztában vagy vele, te vagy az egyik azok közül, akik nem szedtek be semmit, éppen ezért semmi esélyed nincs a többiek ellen" – emlékezett vissza.
Jan Ullrich szerződését 2006-ban az akkori csapata, a T-Mobile felbontotta, miután a német versenyző nem tudta magát hitelt érdemlően tisztázni az őt ért doppingvádak alól. A bringást azzal is vádolták, hogy ügyfele volt a doppingdoktornak is nevezett spanyol orvosnak, Eufemiano Fuentesnek. Ennek nyomán 2012-ben a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) két évre eltiltotta.
A 2006-os és az utána következő évben Ullrich nem nyilatkozott a doppingügyekben, akkor úgy fogalmazott, nem akar „áruló” lenni. A 2007-es évben nyomozást indítottak ellene.
Az ügyvédeim azt tanácsolták, hogy maradjak csendben. Követtem az utasításaikat, de hosszú ideig szenvedtem a következményektől
– vallotta be most a német kerékpáros, aki 2007 februárjában vonult vissza, 2013-ban pedig elismerte, hogy átesett Fuentes kezelésein.
Korábban már röviden mesélt az alkohol- és drogfüggőségéről:
„Annál lejjebb már nem is zuhanhattam volna. A borból rövid időn belül whiskey lett, amit úgy ittam, mint más a vizet. Először egy üveggel, aztán napi kettővel. Teljesen szétestem. Erre jött a kokain, ami rövid idő alatt szörnyeteggé változtatott.”
Ullrich az 1997-es Tour de France-diadala mellett 1999-ben megnyerte a Vuelta a Espanát is, 2000-ben pedig olimpiai bajnok lett mezőnyversenyben, míg időfutamban kétszeres világbajnok volt.
(MTI)
(Borítókép: Leonhard Simon/ Getty Images)