Közönségtalálkozót tart a népszerű magyar olimpikon

2024.10.03. 10:14
Ritka alkalom, hogy Vas Kata Blankával személyes találkozásra van lehetőség. Ezért is különleges az a 2024. október 4-én, 16 órakor kezdődő esemény, amelyen a kétszeres olimpiai negyedik helyezett kerékpárversenyző – elit és fiatal sporttársai kíséretében – kerekasztal-beszélgetésen és dedikáláson vesz részt. A rendezvény a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum (MMKM), valamint a Magyar Kerékpáros Szövetség (MKSZ) együttműködésében, az Északi Járműjavító Dízelcsarnokában kerül megrendezésre.

A közönségtalálkozó keretében –16:00 és 19:00 óra között – a kerékpársport kedvelői több szakág: országúti, pálya vagy mountain bike versenyzőivel találkozhatnak. A program látogatói két kerekasztal-beszélgetést is meghallgathatnak a versenyzőkkel, Schneller Domonkossal (MMKM-főigazgató, MKSZ-elnök) és Dér Zsolttal (a magyar országútikerékpáros-válogatott szövetségi kapitánya). E mellett a versenyekről készült audiovizuális tartalmak, illetve közönség- és sajtókérdések mentén értékelhetik a mögöttünk álló események legmeghatározóbb pillanatait. A rendezvény házigazdája Bodnár Gergely, az Eurosport szakkommentátora, áll az MMKM közleményében.

Az érdeklődők számára javasolt, hogy hozzák magukkal azon tárgyaikat, képeiket, amelyekre begyűjtenék aláírásaikat kedvenc versenyzőiktől, ugyanis Vas Kata Blanka társaságában Kusztor Péter, Drijver Bertold, Greman Szonja, Takács Zsombor és Vas Barnabás is dedikál majd.

Az Északi Járműjavító területén (1101 Budapest, Kőbányai út 24–28.) megrendezésre kerülő közönségtalálkozóra – 1200 forint/fő áron – limitált számú belépőjegy itt vásárolható. A helyszínen a szabad helyek függvényében van lehetőség jegyet váltani, így csak az online előre megváltott jegyek garantálják a biztos bejutást.

Az esemény keretében megtekinthető a 125 éves Közlekedési Múzeum Mivel megyünk? c. időszaki kiállítása, továbbá a Magyar Kerékpáros Szövetség nagyszabású bejelentésre is készül, amelynek részleteit egyelőre titok övezi. 

(Ajánlókép: Luc Claessen, Getty Images)