Megviselten mennek 30-szoros ironmanért

2013.10.07. 14:44

Hétfő reggel győzelmi eséllyel kezdte meg utolsó, harmincadik iromanjét Rokob József és Szőnyi Ferenc az olaszországi Lonato de Gardában. A két magyar ultrasportoló egy hónapja minden nap lenyom egy klasszikus triatlont, 3,8 kilométer úszás után 180 kilométert kerékpározik majd fut egy maratonit (42 km). Megviseltek, de végtelenül elszántak.

A 21 fős mezőnyből már csak nyolcan maradtak, az eddig soha nem teljesített 30-szoros ironmanen szinte biztos a magyar siker. 29 nap összesített eredménye után Rokob vezet, Szőnyi több mint két órával lemaradva a második helyen áll. Az utolsó napra nincs más feladatuk, minthogy célba érjenek, a harmadik helyen álló Gregor Sundin nagyon messze le van maradva.

Rokob József
Rokob József
Fotó: http://tripledecaironman.myblog.it/

Rokob a 22. napon vette át a vezetést Szőnyitől, az utolsó tíz napra is nagyon jó állapotban maradt. Meglepő eredményeket produkált, például négy órán belüli maratonit futott a 25. napon. Szőnyinek ez volt krízisnapja, meglepetten vették észre, hogy amit addig sosem tett, belegyalogolt a futótávba, de még így is 40 percet vert a harmadikra.

A 30-ból eddig 15 ironmant nyerő Rokob teljesítménye elismeréséül már új becenevet is kapott, csak Robokob néven emlegetik, mert megy mint a gép, ugyanúgy, ahogy a Racemachine Szőnyi is.

A 27. napon az olaszországi magyar konzul is meglátogatta a versenyt, a rendszeresen futó Manno István Rokobot egy darabig kísérni is próbálta, de csak négy körig tudta tartani az elvileg már teljesen leharcolt triatlonista tempóját.

Rokob és Szőnyi között állandósulni látszott a különbség, Rokob rendre megverte a hússzoros távon már világbajnok Szőnyit. A fáradtság már mindkettejükön kiütközött, a 28. napon már csak 13 óra körüli eredménnyel tudták befejezni az ironmant, míg néhány nappal korábban másfél órával gyorsabbak voltak. Szőnyit görcsei miatt már a pályán masszírozni kellett. A 29. napon viszont már ő volt jobb, 12:15-öt ment, míg a sérült könyökkel versenyző Rokob csak 12:50-et.

Szőnyi Ferenc
Szőnyi Ferenc
Fotó: http://tripledecaironman.myblog.it

Az utolsó napokra megjött hideg és eső tovább nehezítette a küzdelmeket, 10-12 fok közel sem ideális 180 kilométer kerékpározáshoz, és bár a medencében neoprén ruhákban úsznak a versenyzők, fogvacogva, elkékülve jöttek ki a 17 fokos vízből. Többen csak forró zuhany után voltak képesek felülni a kerékpárjukra, és volt olyan is, aki esernyővel futott. A körülmények ellenére nagyon elszántak a versenyzők, több mint 350 órányi versenyzés után is mindent beleadnak, hétfő este nyolc körül már meg is lehet a világ első 30-szoros iromanjének győztese.