Ha az óceánban úszol, nem te vagy a tápláléklánc csúcsán

Mányoki nem ma kezdte a hosszútávúszást, korábban sokat versenyzett, de átúszta már a hosszában a Balatont, és a Balti-tengert is átszelte. Sokáig annyira sem érdeklődött a szólóúszások iránt, hogy nem is tudott az Ocean's Seven nevű sorozatról, de 2008-as Balaton-átúszása után megkereste egy amerikai szakember, és rákérdezett, nem akarja-e megpróbálni a sorozatot. Azaz ússza át a hét ikonikus tengerszorost ( La Manche, Gibraltári-szoros, Catalina-csatorna, Molokai-szoros, Cugaru-szoros, Cook-szoros és Északi-csatorna).

A magyar sportoló nem egyből vágott bele, de foglalkoztatta a dolog, a statisztikákat bújta a teljesítőkről. 2013-ban aztán elérkezettnek látta az időt, hogy az Ocean' Sevent a La Manche-csatorna legyőzésével kezdje el.

Az nincs megszabva, hogy milyen sorrendben kell a szorosokat teljesíteni. Mányoki pedig nem csak azért választotta a La Manche-t, mert az van legközelebb hozzánk. „A többi szorosról hiába beszélnék, de a La Manche-ról azért dereng valami az embereknek, hogy Anglia és Franciaország között van. Tudtam, ha ott kezdek, figyelmet kaphat az erőpróba-sorozatom.”

„Itthonról talán nem tűnik úgy, de a hosszútávúszás is nagy hagyományokra visszatekintő sport, több szorosban már 50-60 éve úsznak, és a Catalinát már 1927-ben is teljesítették. Ennek ellenére még most is nagy kihívásnak számítanak, óriási a szelekció. A Cugaru-szorost csak tizenketten úszták át eddig, és amikor a La Manche-t teljesítettem abban az évben a körülbelül 300 próbálkozóból csak 30-40 volt sikeres” – mondta Mányoki.

A La Manche után ő a Cugarút választotta, úgy volt vele, ha a legnehezebben túl van, akkor egyre nagyobb önbizalommal mehet neki a következő állomásoknak.

A 19 kilométer nem sok, de nem a távolság a döntő, ahogy a Himalájában sem az Everestet a legnehezebb megmászni, hiába az a legmagasabb”

– mondta.

A hosszútávúszás sokban hasonlít a hegymászáshoz, a szorosokat sem lehet egész évben legyőzni, ott is fontos, hogy mikor nyílik az időjárási ablak, de eleve nem egyszerű engedélyt sem szerezni az átúszásokra. Mányoki a Cook-szorosnál 2017-ben fog próbálkozni, de ehhez már tavaly beadta kérvényét. Az persze mindig lutri, hogy a kért időpontban éppen akkor milyen időjárási és áramlási viszonyok lesznek.

A Molokai-csatornával szeptember végén küzdött meg, a táv térképen mérve csak 42 kilométer, de Mányoki 54-et úszott az erősen hullámzó tengeren. Így is minden idők legjobb idejét érte el 36. teljesítőként a nem túl biztonságos csatornában.

A cápákat, amelyek napkeltekor és napnyugtakor a legaktívabbak, mindenki igyekszik elkerülni, vagy legalább csak az egyik időszakban a vízben lenni, neki sikerült mindkettőbe beleesni.

„Ráadásul utálok sötétben úszni, mert olyankor mindig van egy kis bizonytalanságérzet a mozgásban, ami rontja a teljesítményt. Ami jó ilyenkor, hogy legalább azt sem látod, mi van alattad. Ahogy az egyik barátom mondja, olyan ez, mint, amikor a gladiátor bemegy az arénába, ahol nem ő a legerősebb. El kell fogadni, a vízben nem te vagy a tápláléklánc csúcsán, csak egy betolakodó vagy. Minden lélegzetvétel ajándék, mert nem tudhatod, hogy melyik az utolsó” – mondta Mányoki, de hozzátette, ilyen tudattal nem szabad úszni, mert ha valaki folyton ezen aggódik, az jelentősen rontja a teljesíményét. Meg kell bíznia abban a cápariasztóban is, amelyet a bokáján visel.

„Amikor kiállok az óceán partjára, akkor mindent a hátam mögött hagyok, csak a hatékonyságra figyelek.”

A Hawaii-szigeteknél található Molokai igazi szörfparadicsom, csak azok a hullámok, amelyek jók a egy szörfösnek, egy úszót próbatétel elé állítanak. Mányoki több mint 12 órát volt vízben, és élete legnagyobb mentális és fizikai terheként élte meg ezt az átúszást. Ezért is volt számára egy darabig érthetetlen, hogy kísérői miért nem engedték partra szállni, csak úszatták párhuzamosan, alig ötven méterre a szárazföldtől.

Később kiderült, az eredetileg kinézett célpont közelében olyan erős volt a hullámzás, hogy a sziklafalnak csapott egy gyakorlatlan úszót, aki meghalt. Vezetői úgy gondolták, inkább vitesse magát az áramlattal, az biztonságosabb.

Az is furcsa volt számára, hogy az egyik kísérő a végén beugrott melléje a vízbe, és biztatta, minél gyorsabban menjen ki a partra. Ez sem volt véletlen, nem messze attól a helytől tigriscápák sebesítettek meg valakit. „Tudták, ha ezeket ott elmondják nekem, azzal veszélybe sodorhatják a kísérletet” – mondta Mányoki, aki három-négy fontos segítője mellett mindig helyiekkel dolgozik együtt, akik jól ismerik az ottani tengerviszonyokat.

„Az eredmények rólam szólnak, de ez igazi csapatmunka. Olyan emberek kellenek, akik bíznak bennem, és nincs bennük félelem, amit kimutatnak. Mert ha ez megtörténne, engem is elbizonytalanítanának.”

Tíz-tizenkét órákat a vízben tölteni idegőrlő, Mányoki ezalatt csak az úszásra koncentrál, figyeli a külső körülményeket és az izmai jelzését. Nem szereti felmérni, hogy mennyit haladt, vagy még mennyi lehet a túlsó partig, éppen ezért sosem néz se előre, se hátra. Ha megáll frissíteni a vízben, mindig tudatosan a kísérőhajója felé fordul. A kartempóit azonban számolják a hajóról, és az alapján tudnak következtetni arra, mekkora távot tett meg.

A sorozatból a Los Angeles közelében lévő Catalina könnyebbnek számít, de Mányoki nem fogott ki optimális viszonyokat, és mikor elindult, ő sem tudta, hogy mennyire sikerült regenerálódnia 12 nap alatt a Molokai után.

„Végig árral szemben úsztam, az utolsó két-három óra nagyon durva volt. Még az is felmerült bennem, hogy képes lehetek-e végigmenni.

Egy idő után elveszted a hited. Hiába küzdesz, az áramlat meg a szél nem fog elfáradni.

Lezúzott, teljesen kizsigerelt. Iszonyú mélyről jövő fáradtság lett rajtam. Az utolsó 50 métert majdnem öt perc alatt tettem meg, holott ez normális esetben 40 másodperc. Nem tudtam, mi volt az, ami végül ki tudott vinni a partra.”

Az ötödik állomást jövőre szeretné teljesíteni, augusztusban az Északi-szorost próbálja majd átúszni, de teljesítménye miatt nem tartja magát különlegesnek, egyszerűen ő máshol feszegeti a határait, mint az, aki mondjuk átússza a Balatont.

„Számomra az az igazi motiváció, hogy pozitív érzésekkel ajándékozom meg azokat, akik az úszásaimat követik.”