Nincs nagyobb isten a Mont Blanc-futás győztesénél

Aki számít az ultratávú terepfutóversenyeken, annak kihagyhatatlan a három országot (Franciaország, Olaszország, Svájc) is érintő 171 kilométeres Ultra Trail du Mont Blanc (UTMB), a táv és tízezer méternyi szintemelkedés is ijesztőnek hangzik, mégis több mint kétezren állnak rajthoz. Az utóbbi években pedig már a UTMB kistestvérei is egyre nagyobb tömegeket vonzanak, azokon végigmenni sem egy kéjutazás. 

igazából a hegy körül kanyargó túraútvonalat követik, de éppen elég megmászni nekik öt 2400 méter és hat 2000 méter feletti csúcsot, hogy az ennél kisebbekről ne is beszéljünk. A leírások szerint némelyikről pazar a panoráma, a Mont Blanc őrködik a többi csúcs felett, de egy versenyen kevesen feledkeznek bele a látványba. 

A Columbia által főszponzorált UTMB-nek nincs nagy múltja, csak 15 éve rendezik meg, de gyorsan kinőtte magát néhány száz fős versenyből, az évad legfontosabb ultratrailje lett, az itt szerzett győzelem mindennél többet ér, olyan, mint egy kerékpárosnak a Tour de France-t megnyerni. Felülírnak még egy olimpiai vagy világbajnoki első helyet is. „Több nemzetközi szövetség létezik, világbajnokságot is rendeznek, de az UTMB olyan, mint egy triatlonistának megnyerni a hawaii ironmant, az lesz az isten, aki ezt megcsinálja. Utána az outdoor márkák ráépítik az egész éves marketingjüket” – mondta Lőrincz Olivér, UTMB-teljesítő, edző.

Pénteken 18 órakor rajtol a 2300 fős mezőny, néhány tucatnyian a győzelemért, a legtöbben pedig azért, hogy egyáltalán beérjenek valahogy a 46 óra 30 perces szintidőn belül. Ők két éjszakát is kint tölthetnek esőben, hidegben, viharban.

A presztízs elég sokakat megmozgat. „Szinte minden földrészen van már ultra trail world tour, de mégis itt jönnek össze a legmagasabb részvételi számok. De nem csak sokan vannak, baromi erős a mezőny is, nagyon kevesen vannak olyanok, akik máshol próbálják meg elsütni az erejüket. Minden távon lehet húsz olyan futót mondani, aki odaérhet, nincsenek lejátszott meccsek. Ezenfelül az UTMB az, ahol két kontinens feszül össze, a legjobb amerikaiakkal küzdenek meg az európaiak” – mondta Lőrincz Olivér.

A szakág legismertebb futója, a katalán Kilian Jornet már a Mount Everestet is megmászta kétszer, és ő a Mont Blanc leggyorsabb futója is. Idén is az UTMB legnagyobb esélyese. Jornet háromszor győzött már itt, tavaly második lett a gigászok csatájának nevezett küzdelemben. Az akkori győztes Francois D'Haene idén nincs az indulók között, ezért is favorit Jornet, meg azért, mert nagy formában is van, nemrég megnyerte a Marathon du Mont Blanc-t, és a pályacsúcsot ért el a svájci Sierre-Zinalon. 

Legerősebb riválisának az amerikai Jim Walmsley tűnik, aki tavalyi ötödik helye után léphet előrébb. Walmsley idén pályacsúccsal nyerte meg a legfontosabb hazai versenyt, a Western States 100-at. A franciák a korábbi kétszeres győztesnek, Xavier Thévenard-nak szurkolhatnak, de tényleg sűrű a mezőny, a háromszoros trail világbajnok, a spanyol Luis Alberto Hernando is esélyes a dobogóra, ahogy a tavalyi harmadik Tim Tollefson is ismételhet. Sokat várnak Zach Millertől is, aki általában agresszív versenyzési stílusával próbálja megtörni a mezőnyt, de időnként ő maga is fejre áll. 

Lőrincz tizenkét évvel ezelőtt indult először, a saját bőrén is érzi a változást. „Nagyon kinőtte magát az esemény, és maga a terepfutás is. Tizenkét éve meg igazi terepcipők sem voltak, most meg már a nagy gyártók is ráálltak, nemcsak specialisták vannak. Más felszerelésekben is nagy a bővülés.”

A terepfutás népszerűbbé válását Lőrincz abból is észreveszi, hogy ma már nem ismer minden magyart az UTMB-indulók közül (30-40 fő körül állandósult a létszám). Bár még mindig családias a szakág, egyre több új arc tűnik fel. 

Az UTMB a klasszikus, 160 kilométeres távval és elég minimalista körülményekkel indult, már pedig egy egyhetes fesztivállá nőtte ki magát. Hét versenyszámot rendeznek, de mivel a létszám limitált, nagyjából tízezer fő lehet összesen, már szerencse kérdése is, hogy ki tud elindulni. A három-négyszeres túljelentkezés miatt sorsolás dönt a rajtjogról. 

Hiába vannak többezres mezőnyök, a rajtot és az utána következő pár kilométert leszámítva nincs tömegfutóverseny-érzet. „Nem visszás a helyzet, még mindig az egyéni harcodat vívod az elemekkel szemben. Annyira hosszú, hogy csak az első két órában vannak mellettem, utána nagyon egyedül tudsz lenni. Se előttem, se mögöttem senki. Nem ragadnak be percek, mert egymást akadályozzuk. A mezőny végén vannak csak sűrűbben” – mondta Lőrincz.

Az induláshoz nem elég csak szerencsésnek lenni, rendesen fel is kell készülni, az UTMB-nek és a rövidebb távokhoz kvalifikációs versenyeket is teljesíteni kell. Lőrincz szerint nem lehetetlen teljesíteni a távokat, de nem elég csak a Pilisben készülni, azt javasolja, hogy az Alpokban vagy a Tátrában próbálják ki magukat a futók, mert ott meg lehet kóstolni, milyen is egyben 1000-1500 méter szintemelkedés.

Európában az aszfaltos ultrafutás legismertebb és legpatinásabb versenye, a 246 kilométeres Spartathlon, nem véletlenül szokták az UTMB-vel összehasonlítani, bár Lőrincz szerint valahol összehasonlíthatatlanok.  „A magyarok közül legtöbb Spartathlont teljesítő Löw Andris sem tudta megmondani, hogy melyik a nehezebb, én sem tudnál eldönteni, de hasonló fáradtsággal jár mindkettő.”

(Borítókép: A Mount Blanc Ultra Trail futói 2017-ben, valahol a francia-svájci határ környékén. Fotó: AFP/Jeff Pachoud)