Vita az új depo-szabályokról

2000.04.17. 19:58 Módosítva: 2000.04.17. 19:58
Szerda óta Silverstone-ban tesztel a száguldó cirkusz mezőnye. Az első két napon az esős időjárás miatt érdemi munkát egyik csapatnak sem sikerült végeznie. A pályán történt ,,legérdekesebb" események a BAR istálló pilótáihoz fűződtek. Zonta a Stowe kanyarban szenvedett látványos balesetet, melynek következtében egy ujja eltört. Csapattársa, Villeneuve pedig egy pályára keveredett rókát gázolt halálra. A többiek, szinte kivétel nélkül, inkább az új, depóbeli szabályokat tanulták.

A jövő hét végi Brit Nagydíjon ugyanis már nem lehet használni azt a szoftvert, mely a boxbahajtáskor egyetlen gomb megnyomásával a motor fordulatszámát olyan mértékűre korlátozza, hogy az autó ne léphesse túl a megengedett sebességet.(60, ill. 80 Km/h) Az új rendelet bevezetése a pilóták körében nem aratott osztatlan sikert: majd' mindenkinek godjai voltak az ideális tempó eltalálásával. David Coulthard és Michael Schumacher nyilatkozataikban is kitértek a kérdésre: ,,A versenyzőknek a kerékcserék során már így is sok dologra kell összpontosítaniuk. Én, ha még a kilométerórámat is figyelnem kell, nem tudom garantálni sem a saját, sem a rivális csapatok szerelőinek a biztonságát. Arról nem is beszélve, hogy a visszaállás során is ügyelnem kell, nehogy egy másik, szintén épp a boxutcában haladó autónak ütközzem." - mondta a német pilóta.

A bírálatokat hallva az FIA is kezd meginogni az új szabályt illetően: Max Mosley elnök bejelentette, hogy a szövetség hétfőn újra tárgyalja az ügyet, s nem lehetetlen, hogy megváltoztatja korábbi döntését.

A hét legszomorúbb híre azonban a Jaguar csapathoz fűződik. Jackie Stewart, a team volt tulajdonosa csütörtökön nyilvánosságra hozta, hogy fia, Paul, vastagbél rákban szenved, ezért nem tudja tovább ellátni feladatait az istállónál. A 34 esztendős ifjabb Stewart már el is utazott egy minnesotai klinikára, hogy megkezdjék a kemoterápiás kezelést. A volt háromszoros világbajnok hozzátette még, hogy az orvosok bizakodóak a teljes gyógyulást illetően.