További Forma-1 cikkek
- Negyvenéves lett Sir Lewis Hamilton, aki a legnagyobb kapuzárási klisét mutatta be
- Már külföldön is híre ment a különleges magyar kollekciónak
- Örömhírt jelentett be Michael Schumacher lánya
- Nincs több kérdés, az utolsó szabad ülés is elkelt az F1 következő idényére
- Fél lábbal az F1-ben marad a korábbi csapatához visszatérő Valtteri Bottas
Háromszázezer nézőre számítanak
Egy biztos, ha tiltott helyen futnak össze velük, gyorsított eljárással állítják bíróság elé őket. |
A pálya közelében, de a védett zónán kívül több mint száz prostituált is megjelenhet. Papp György, a gödöllői kapitányság vezetője nem gondolja, hogy sátrat vernek, és úgy állnak az eddigi tapasztalatok alapján nagyszámú érdeklődők rohamára. Egy biztos, ha tiltott helyen futnak össze velük, gyorsított eljárással állítják bíróság elé őket. Ehhez elegendő számú rendőrt biztosítanak. Papp György hangsúlyozta: ennek ellenére azt szeretnék, hogy a hétvége a versenyről szóljon, és nem a prostituáltakról.
A verseny után megnyitják a pályát
Amint az utolsó versenyautó is elhagyta az aszfaltot, két kapun keresztül beengedik a nézőket a pályára. Így kellőképpen ünnepelhetnek, hiszen előfordulhat, hogy a következő vasárnap világbajnokot avatnak. Utána viszont arra kell számítani, hogy három-négy órába is eltart, amíg az emberek visszajutnak Budapestre. Itt ugyanis a milleniumi ünnepségek miatt több út le lesz zárva.
Azt még nem lehet tudni, mennyire virágzik majd a bűnözés, lopások és autófeltörések minden bizonnyal előfordulnak majd. A rendőrség kéri a nézőket, hogy a járművükben lehetőség szerint kapcsolják be a riasztót, egyben semmilyen értéket se hagyjanak benne. A pálya közvetlen közelében három rendőrségi állomást állítanak fel, ahol a külföldi vendégeknek még tolmácsok is segítenek.