A rendőrség felkészült a pályán kívül füstölgő gumikra

2001.08.10. 11:54
Nehéz helyzetben lesznek a Forma1-re készülő prostituáltak, mert idén kitiltották őket a Hungaroring környékéről. A rendőrség minden erővel megakadályozza majd, hogy a tiltott zónában kínálják bájaikat. A jövő hétvégi versenyen több mint kétezer rendőr lesz jelen, akiknek háromszázezer néző és ötvenezer autó irányításában kell segíteniük.
A rendőrség kellő erőt fordít arra, hogy a Hungaroring környékén megakadályozza a tiltott helyen kuncsaftot kereső prostituáltak munkáját - hangzott el a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság pénteki sajtótájékoztatóján. A mogyoródi önkormányzat ugyanis úgy döntött, hogy a verseny idejére védett övezetté nyilvánítja a pálya környékét. Így a tavaly bevált bódékat idén nem állíthatják fel.

Háromszázezer nézőre számítanak

Egy biztos, ha tiltott helyen futnak össze velük, gyorsított eljárással állítják bíróság elé őket.
Dobozi József, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság közbiztonsági igazgatója elmondta: több mint kétezer rendőr vesz részt a jövő hétvégi rendezvény biztosításában. Úgy tűnik, idén rekord születik, és háromszázezer néző látogat ki a Hungaroringre. Ez ötvenezer autót is jelenthet, amelyek parkolását is meg kell oldani.

A pálya közelében, de a védett zónán kívül több mint száz prostituált is megjelenhet. Papp György, a gödöllői kapitányság vezetője nem gondolja, hogy sátrat vernek, és úgy állnak az eddigi tapasztalatok alapján nagyszámú érdeklődők rohamára. Egy biztos, ha tiltott helyen futnak össze velük, gyorsított eljárással állítják bíróság elé őket. Ehhez elegendő számú rendőrt biztosítanak. Papp György hangsúlyozta: ennek ellenére azt szeretnék, hogy a hétvége a versenyről szóljon, és nem a prostituáltakról.

A verseny után megnyitják a pályát

Amint az utolsó versenyautó is elhagyta az aszfaltot, két kapun keresztül beengedik a nézőket a pályára. Így kellőképpen ünnepelhetnek, hiszen előfordulhat, hogy a következő vasárnap világbajnokot avatnak. Utána viszont arra kell számítani, hogy három-négy órába is eltart, amíg az emberek visszajutnak Budapestre. Itt ugyanis a milleniumi ünnepségek miatt több út le lesz zárva.

Azt még nem lehet tudni, mennyire virágzik majd a bűnözés, lopások és autófeltörések minden bizonnyal előfordulnak majd. A rendőrség kéri a nézőket, hogy a járművükben lehetőség szerint kapcsolják be a riasztót, egyben semmilyen értéket se hagyjanak benne. A pálya közvetlen közelében három rendőrségi állomást állítanak fel, ahol a külföldi vendégeknek még tolmácsok is segítenek.