Renault: csak szerényen

2002.01.27. 14:46
Vasárnap Párizsban bemutatták a Renault gyári csapatát. A franciák célja csatlakozni az élmezőnyhöz, s mindezt szerényen, arrogancia nélkül...
Vasárnap délelőtt Párizsban, ünnepélyes körülmények között bemutatkozott a 2002-es Forma-1-es szezon hetedik csapata, a Renault. A francia márka 17 év szünet után tér vissza a Száguldó Cirkuszba hivatalos gyári istállóként.

Trulli és Button a két sofőr

Az alakulat két pilótája a Jordantől szerződtetett Jarno Trulli és az angol Jenson Button lesz. Kettejük közül elméletileg Button indul előnnyel, hiszen ő már tavaly is a team elődjénél, a Benettonnál versenyzett. Buttonhoz hasonlóan az állandóságot jelenti a gumiszállító is: továbbra Michelin - egy másik francia óriás - abroncsokon futnak a Renault-kocsik.

Természetesen a két pilóta is részt vett a szombati bemutatón, melyen leleplezték az R202-est. A kasztni hasonlít az egy évvel ez előtti Benettonhoz, ám kisebb változtatások - orr és a szárnyak - azért tapasztalhatóak. A borítás fényezése azonban nagy mértékben változott: az alapszín ugyan kék marad, ám már kissé más árnyalatban, s ehhez csatlakozott a sárga is.

A szponzor megakadályozta a fényezés bemutatását

Érdekesség, hogy Párizsban a közönség még nem láthatta az autó hivatalos festését. A csapat főszponzora ugyanis továbbra is a Mild Seven cigaretta márka lesz, Franciaországban viszont tilos a dohánytermékek hirdetése, így ezek a feliratok lemaradtak a szombaton kiállított modellről.

A bemutatón Patrick Faure, a Renault Sport első embere nyilatkozott az istálló céljairól, s első mondatával valószínűleg kisebb polémiát is keltett a Forma-1 berkeiben.

Nem akarunk arrogánsak lenni...

"Természetesen reménykedünk a sikeres szereplésben, de nem akarunk olyan arrogánsak lenni, mint néhány másik csapat" - mondta Faure, de azt nem jelölte meg, kikre gondol pontosan. Kitalálni pedig szinte lehetetlen, hiszen az eddig bemutatkozott hat alakulat közül - McLaren, BAR, Toyota, Sauber, Williams, Jaguar - magasan a Renault prezentációja volt a legpompázatosabb, s egyetlen másik istálló képviselője sem tett negatív kijentéseket a riválisaival kapcsolatban.

A folytatásban aztán Faure - szerencsére - már inkább szakmai dolgokról beszélt. "Célunk, hogy a lehető legközelebb kerüljünk a három élcsapathoz, azaz a negyedik hellyel lennénk elégedettek. De ha ez nem is sikerülne, a lényeg, hogy a teljesítményünk ne maradjon el nagyon az élmezőnyétől."

A motor lehet a Jolly Joker

Flavio Briatore csapatfőnök az istálló kétlakiságának - a motor Franciaországban, a kasztni Angliában készül - hasznáról nyilatkozott. "Gyorsan létrehoztuk mind a francia, mind az angol bázisunkat, azért két helyen, mert mind Párizsban, mind Enstone-ban remek szakembereink vannak. Tudjuk, hogy nehéz feladat vár ránk, de elhatároztuk, hogy célkitűzéseinket véghez visszük." - szólt magabiztosan Briatore.

A Renault legérdekesebb újítását azonban Párizsban sem láthatták a meghívottak: a 111 fokos szögben elrendezett 10 hengeres motort nem tárták a nyilvánosság elé. A tavalyi év vége felé már úgy-ahogy sikerrel alkalmazott megoldás eltér a többi gyárétól. Sőt, eddig még semelyik más konstruktőr nem próbálkozott ilyen radikális újítással, amely ha beválik, igazi Jolly Jokere lehet a francia istállónak.