A fiatal pilóta a második magyar, akinek megadatik ez a lehetőség, 1987-ben Kesjár Csaba ülhetett három fordulóra egy Zakspeed-Ford volánja mögé. Baumgartner hasonló lehetőséget kapott, ám míg Csaba annak idején a versenyhétvége szombati napján, a hivatalos időmérőt követően, addig Zsolt a 17. Magyar Nagydíj vasárnapján, a Forma-1-es kocsik bemelegítő edzése után mehet a Jordannal.
A rövid, ám annál jelentősebb teszt megszervezésében óriási érdemeket szerzett Frank Tamás, a magyar pályát üzemeltető Hungaroring Sport Rt. egyik vezetője, aki Hockenheimben, a Német GP helyszínén megegyezett Eddie Jordan csapatfőnökkel a próbavezetésről. Természetesen Baumgartner támogatóiról - köztük a MOL-ról - sem szabad megfeledkeznük, hiszen ők is részesei a pilóta sikerének.
A pillanatnyilag a Forma-3000-es sorozatban szereplő Baumgartner azonban valószínűleg nem áll meg csupán négy körnél, elképzelhető ugyanis, hogy még az idén egy teljes tesztprogramban is részt vehet a Jordan-Honda színeiben valamelyik európai versenypályán.