Frank Williams-t felmentették
A tíz hónapig tartó első tárgyaláson harminckét személyt hallgattak ki, de - konkrét bizonyítékok hiányában - 1997. december 16-án Frank Williams csapatfőnökkel együtt ártatlannak találták Headet és Newey-t.
Az eljárásban rajtuk kívül vádlott volt Federico Bendinelli, az imolai pályát működtető társaság képviselője, Giorgio Poggi, a pálya igazgatója, valamint a belga Roland Bruynsereade, a Nemzetközi Automobil Szövetség helyszínhitelesítésért felelős alkalmazottja is, de őket sem ítélték el.
Egy éven belül indul az új per
Másodfokon a bolognai bíróság mentette fel a perbe fogott hat személyt 1999. november 22-én. Az új procedúra egy éven belül kezdődik.
"Ez a vizsgálat sem hozhat semmi újdonságot"
A vádlottakat az előző két Senna-perben képviselő ügyvéd szerint csak formális jelentősége van annak, hogy megsemmisítették védencei felmentő ítéletét. "Ez a vizsgálat sem hozhat semmi újdonságot. Az előző két alkalommal is mi győztünk, s nem hiszem, hogy most változna a helyzet" - nyilatkozott Roberto Causo.