"Úgy nyernek, ahogy akarnak"
A napokban - sokadszor - kritizálta is az angolok mérnökeit, mondván a kocsi ugyanolyan rossz, mint az első futam után volt, az ígért fejlődés elmaradt. Tőle szokatlanul viszont ellenfeleit magsztalta, amikor Michael Schumacher legutóbbi, silverstone-i győzelmét elemezte ki.
"Gondoljanak bele, két kiállásra elegendő benzinnel a negyedik helyre kvalifikálta magát, majd a cél előtt még ki is engedhetett. Ha a safety car nem tartja fel, fél perccel győzött volna. Elképesztő - nyilatkozta a dél-amerika. - A Ferrari azt csinál, amit akar, mindig nyer. Szerintem ha csak egyszer állt volna meg tankolni Schumacher, akkor is győzött volna. Rettentő jó az a kocsi, sokkal jobb, mint bármelyik másik".
A következő évet már a McLarennél kezdő pilóta szerint idén már nem is nyer más futamot, csak a vörös autók egyike: "Schumacher briliáns képességű versenyző, de ennyire azért ő sem jó. A Ferrari utolérhetetlen, idén legalábbis senki nem fogja legyőzni őket".
Montoyához hasonlóan maga Michael Schumacher is elképesztőnek tartja, hogy tizenegy nagydíjból tízet meg tudott nyerni.
Schumacher a gyári dolgozókat dicséri
"Hihetetlen, amit idén produkálunk. Bár valójában nem történténik más, mint hogy a gyárainkban dolgozó mérnökeink és szerelőink tökéletesen végzik a munkájukat. Az ő teljesítményük gyümölcse az idei siker" - dicsérte háttérembereit a hatszoros világbajnok.
A hétvégi Német Nagydíjon egy kettősgyőzelemmel a Ferarri már matematikailag is bebiztosaíthatja a konstruktőr-vb-győzelmet, bár a világbajnok kemény küzdelemre vár: "Tavaly nem nyertem Hockenheimben, de az F2004-es minden fajta pályán képes a győzelemre. Nehéz versenyre számítok, de esélyesek vagyunk, mint mindig".