"Súlyosabb karambol lett volna"
Button a hétfői brit The Sun című napilap beszámolója szerint azt mondta: "Szerencse, hogy a Minardi ott volt, különben a korlátba csapódtam volna. Mázli, hogy a két kocsi nem a kerekeknél érintkezett, mert akkor a levegőbe repültem volna, és súlyosabban végződött volna a karambol."
A megpördülő BAR-Honda oldalról találta el Baumgartner kocsiját. A magyar és az angol Forma-1-es pilóta is sérülés nélkül úszta meg a súlyos balesetet, de autójuk annyira megrongálódott, hogy nem tudták folytatni a vasárnapi futamot.
Baumgartner: Kellemetlen volt
A minardis "szerencsétlen esetnek" nevezte a történteket, amely "elég kellemetlen érzés volt".
Button a brit bulvárlap szerint vizsgálatot követel annak kiderítésére, hogy miképp robbanhatott fel jobb hátsó Michelin gumija. "Nem lehet úgy nekiindulni egy versenynek, hogy az ember nem tudja, kitart-e a gumi vagy esetleg 320 kilométeres sebeségnél kidurran" - idézte a brit pilótát a hétfői Sun, illetve az f1racing.net angol internetes portál.
Montoyát nem érdeklik a defektek
Button "komoly sokknak" és "igen ijesztőnek" tartja a belga futamon történteket.
A williams-es Juan Pablo Montoya szintén defektet kapott, de őt nem izgatta fel az esemény: "Nem ez volt az első, és nem is az utolsó alkalom, hogy kidurrant egy gumi. Nincs mit tenni."