A Midland Group egy Angliában bejegyzett nemzetközi befektetési társaság, melynek leginkább Oroszországban és a volt Szovjetúnió egykori tagállamaiban vannak érdekeltségei.
Először indulhat orosz versenyző a Forma-1-ben
Az új csapatnak nincsenek még pilótái, és nincs motorszállítója sem, egyelőre csak annyi biztos, hogy a kocsiszekrényt az olasz Dallara fogja gyártani, vagyis a cég nem önállóan tér vissza az F-1-be, mint azt korábban jósolták. A harminchat éves Shnaider elmondta, "a team alakulóban van, tárgyalások folynak versenyzőkkel és motorgyártókkal is, de konkrétumok csak jövő év január-február környékén kerülnek nyilvánosságra". A csapat központja London egyik külvárosában lesz.
A Midland Group társaalapítója és elnöke azt viszont elárulta, kelet-európai érdekeltségeik miatt valószínűleg orosz lesz az egyik pilótájuk.
Legalább százmillió dollár kell
A Forma-1-ből néhány hete az óriási költségek miatt kiszállt a Ford, de a Midlandnél tisztában vannak a sorozat anyagi követeléseivel: "A túléléshez legalább százmillió dollár kell évente, és mi fel is készültünk erre."
A csapatfőnöki teendőket a team összeállításáig Shnaider látja el, ám miután összeállt a gárda, kijelöl egy tapasztaltabb menedzsert maga helyett.