"Patakok voltak az aszfalton"
Giancarlo Fisichella beszámolói szerint az aszfalton "patakok alakultak ki", a körülmények "elfogadhatatlanok voltak", míg Mark Webber azt mondta, hogy "már egyenesben tartani a kocsit is bravúr volt".
Meteorológusok szerint olyan vihar várható, hogy a Szuzukai pálya épületei, illetve a csapatok felszerelése is veszélybe kerülhet, ezért azok védelmében mielőbb el kell kezdeni az óvintézkedéseket. A szombat reggelre előre láthatóan szupertájfunná alakuló légörvény helyi idő szerint kilenc körül éri el a pálya térségét, és megközelítheti a 200 km/órás sebességet is, ezért a pályát kiürítik és lezárják.
Tanácskoznak az F-1 fejesei
Az FIA vezetői - európai idő szerint - péntek délelőtti tanácskozásukon döntötték el, hogy törlik a teljes műsort. A határozat értelmében az időmérőre vasárnap délelőtt, a futamot megelőzően kerül sor. Az elő-kvalifikáció helyi idő szerint kilenckor, az éles körözés pedig tízkor kezdődik. Amennyiben még akkor sem tennék lehetővé a körülmények a körözést, a verseny rajtrácsát az előző verseny befutási sorrendje alapján határozzák meg, vagyis az első kockáról a kínai győztes, Rubens Barrichello indulhatna, míg a Shanghajban a középmezőnyben végzett Michael Schumacher csak a tizenkettedikről.
A verseny az előzetes terveknek megfelelően kora délután fél háromkor - közép-európai idő szerint reggel fél nyolckor - rajtol.
Az időmérő szombatról vasárnapra helyezése precedens a Forma-1 történetében, hiszen 54 év alatt egyszer sem futották a verseny napján a kvalifikációt.