A kiscsapatok és az újak felmentést kapnak
Amint arra számítani lehetett, jövőre a Forma-1-es motoroknak egy helyett két teljes versenyhétvégét kell kibírniuk. Amennyiben valamelyik autóban ezen intervallumon belül motort kell cserélni, azt a verseny rajtrácsán tíz hellyel hátrébb sorolják.
A 2006-os szezontól kezdődően tovább szigorítják az erőművekkel kapcsolatos előírásokat, az eddigi három literes, V10-esek helyett 2,4 literes V8-as motorral kell indulniuk a csapatoknak. Ez alól csak a Forma-1 legkisebb, független csapatai - Jordan, Minardi - és az újonnan érkező alakulatok - Midland F1, Team Dubai - kaphatnak felmentést, ők továbbra is használhatják a tízhengereseket, de csak fordulatszám-szabályozóval.
Közel háromszáz lőerővel lesznek gyengébbek a kocsik
A sebességek csökkentésének céljából szigorítják továbbá 2005-től a légterelők használatát, illetve módosítják azoknak pozícióját és méreteit az autón, valamint csökkentik az egy versenyhétvégén felhasználható gumigarnitúrák számát: ugyan azzal a szettel kell teljesíteni a kvalifikációt és a versenyt.
Az aerodinamikai szigorítások miatt a kocsikra ható leszorítóerő valószínűleg húsz százalékkal lesz kisebb, míg a keményebb gumik tovább csökkentik a kanyarsebességet.
A felsorolt változások közül a motorokra vonatkozóak a legkonkrétabbak, mellyel közel ezer lőerőről hétszázra akarják visszaszorítani azok teljesítményét.