A prezentáción részt vett a teljes Toyota-vezérkar, és természetes az autó építői, a főkonstruktőr Mike Gascoyne és a motortervező Luca Marmorini is.
A motor olyan erős, mint volt
Gascoyne elmondta, az új szabályok miatt nagyjából huszonöt százalékkal csökken a kocsira ható leszorító erő, amelyből igyekeznek minél többet visszanyerni a következő szűk két hónap tesztelésein. Az első és hátsó szárny helyzete, illetve az autó hátulja változott meg leginkább, a szabálymódosításoknak megfelelően.
Idén már nem egy, hanem két teljes hétvégét kell kibírnia a motornak, de Marmorini szerint az erejéből így sem veszít majd az erőforrás. Nem hallgatta el viszont, hogy a második versenyen már az összes istálló aggódni fog egy kicsit a motor megbízhatósága miatt.
A pilóták természetesen bizakodóak. Trullinak van némi toyotás tapasztalata, hiszen a tavalyi szezon két utolsó versenyén már a japán csapattal indult, Ralf Schumacher viszont csak az idei Ausztrál Nagydíjon mutatkozik be.
"Dobogós helyezések kellenek"
Mivel a Toyota költségvetése a legnagyobb a Forma-1-ben - 350-400 millió euró - 2005-ben eredményeket kell felmutatnia a gárdának. A 2004-es kudarc, a nyolcadik hely a konstruktőrök között, nem ismétlődhet meg újra, ezúttal már dobogós helyek kellenek.
A gyár alelnöke, Akihiko Szaito ugyan már tavaly februárban is hasonló célokat tűzött ki, így csak ismételni tudta önmagát, de elmondta, a Forma-1 nehezebb terep, mint gondolták.
"A Forma-1 rettentően kemény sorozat, keményebb, mint amilyenre számítottunk. De épp emiatt éri meg energiát fektetni bele. Viszont az eddigi gyengébb eredmények ezentúl megengedhetetlenek, ahhoz már túl sokat költöttünk a projektre. A dobogóra kell kerülnünk" - mondta a bemutatón Szaito.
Az istálló már ezen a héten, valószínűleg a spanyolországi Jerezben meg is kezdi a TF105-ös tesztelését.