Legalább öt hét pihenő
Juan Pablo Montoya
Az orvosok szerint Montoya három héten át egyáltalán nem mozgathatja a karját, majd még két hét kell, hogy újra teljesen terhelni tudja. Ez azt jelenti, hogy Bahreinben, majd három héttel később San Marinóban biztosan nem indulhat, míg a Spanyol GP-re talán már felépül.
De la Rosa lehet a beugró
A csapat egyelőre nem jelölte meg, ki helyettesítheti a kolumbiai versenyzőt, de a legesélyesebb a team harmadik pilótája, a spanyol Pedro de la Rosa. Ő idén eddig a pénteki szabadedzéseken szerepelt, remek eredménnyel, egyszer első, egyszer második lett.
Azt viszont még végképp nem tudni, hogy az ő helyére ki ugorhatna be, ugyanis a McLaren negyedik sofőrje, Alexander Wurz eddig még nem vezethette az MP 4/20-as autót: túl magas, és egyszerűen nem fér bele.
Montoya a vb-címről is lemondhat
Montoyának - ha valóban legalább két futamon pihennie kell - valójában a világbajnoki reményei is meghiúsulnak, nagy szerencse kellene ahhoz, hogy a hiányzásai ellenére is bele tudjon szólni a vb-harcba. Ezt különösen sajnálhatja, hiszen két futam után harmadik a pontversenyben, nyolc egységgel a vezető Fernando Alonso mögött.
A Bahreini Nagydíjat április 3-án, a San Marinóit április 24-én, míg a Spanyolt május 8-án rendezik.