További Forma-1 cikkek
- A következő hat F1-idényből kétszer is kiesik a Belga Nagydíj
- Negyvenéves lett Sir Lewis Hamilton, aki a legnagyobb kapuzárási klisét mutatta be
- Már külföldön is híre ment a különleges magyar kollekciónak
- Örömhírt jelentett be Michael Schumacher lánya
- Nincs több kérdés, az utolsó szabad ülés is elkelt az F1 következő idényére
Megkezdődtek a tárgyalások
Az olasz Gazzetta dello Sport újságírója azt kérdezte a Ferrari klasszisától, hogy kit látna legszívesebben a saját helyét, mire ő meglepő választ adott: "Jean Todttal már arról beszélünk, milyen feltételekkel hosszabbítanám meg a szerződésemet. Persze még csak nagyvonalakban, de szóba került a folytatás".
Minden idők legsikeresebb F-1-es pilótája 1994-ben és 1995-ben a Benettonnal lett világbajnok, majd a maranellói istállóhoz igazolt. Visszavonulásának időpontja évek óta minden szezon elején és végén szóba kerül, de ő még egyszer sem jelölt meg konkrét dátumot.
Negyvenévesen is versenyezhet
Lehetséges utódjaként már számos tehetség neve elhangzott - Spanyolországban biztosra veszik, hogy Fernando Alonso lesz az utódja -, a Ferrari viszont még nem ismerte el, hogy keresnék Schumacher helyettesét. A múlt héten Alonso főnöke, Flavio Briatore is nyilatkozott az ügyről, kijelentette, a fiatal spanyol nem fog együtt versenyezni Schumacherrel a Ferrarinál.
"Alonso remek választás lenne, őt, Räikkönent, Massát és Webbert is kivételes pilótának tartom" - árulta el a 36 éves pilóta. A Ferrari eddig rendre két évvel tolta ki megállapodásuk lejártának a dátumát, így elképzelhető, hogy 2008 lesz a következő határidő, vagyis majdnem negyvenéves koráig a Forma-1-ben maradhat a világbajnok.
"Bahreinben legyőztem volna Alonsót"
A múlt heti teszteken valószínűleg sikerült megoldani az új kocsi problémáit, és a gumik is sokat javulhattak. Viszont az ellenfelek is teszteltek - a Renault-pilóták közül Giancarlo Fisichella új motorral indul -, és a Ferrari számára hátrányt jelenthet, hogy a Michelin-támogatta csapatok összesen kétszer annyit köröztek, mint ők az eddig gyengének bizonyult Bridgestone-abroncsokkal.