Hatvanöt százalék
A szakember elismerte, a Honda, mint motorszállító áll a vállalkozás mögött, de a gárda felállításában nem lesz szerepe. Konkrétumokat nem árult el, ám kijelentette, 65 százalék esélyt lát rá, hogy a tizenegyedik csapat ott lesz a rajtrácson a 2006-os idénynyitón. (Hogy miért pont 65-öt, nem indokolta meg Fry.)
Európai idő szerint péntek hajnalban Suzukában, a Japán Nagydíj helyszínén újabb információk kerültek nyilvánosságra a vállalkozással kapcsolatban. Főszponzoruk a Coca-Cola lesz, Bridgestone gumikon indulnak, a Takuma Szato-Anthony Davidson pilótakettőssel - írta az eurosport.com.
Heteken belül összeállhat
Korábban úgy tűnt, a McLaren állhat a kezdeményezés mögött, ám az angoloknak csak annyi a részük az ügyben, hogy régi wokingi üzemük lesz az érkező csapat központja.
A vezetők kiléte egyelőre titok, Fry annyit árult el, "hiteles és a motorsportban tapasztalatokkal rendelkező személyek fogják vezetni a csapatot".
A hírek szerint Bernie Ecclestone F1-főnök már hozzájárult az érkezésükhöz, a BAR főmenedzsere elmondta, "az istálló heteken belül összeállhat".