A következő McLaren még az övé lesz
A 46 éves sztármérnök jövő februárban csatlakozik új munkaadójához, így a McLaren következő gépét, az MP4/21-est még az ő rajzai alapján készítik.
Adrian Newey (balra) volt főnökével, Norbert Hauggal (fotó: epa)
Három Indy 500-as sikere is van
A Zseni becenevű szakember 1980-ban, 21 évesen már a Forma-1-ben dolgozott, majd a March istálló sportkocsi alakulatához került. Itt két világbajnokságot nyert (1983, 1984), utána a March Indycar projektjéhez csatlakozott: zsinórban háromszor győztek az indianapolisi 500 mérföldes versenyen (1985-1987).
A nyolcvanas évek végén a Marchcsal visszatért az F1-be, és 1990-ben a Williams szerződtette. Itt hat év alatt öt konstruktőr- és négy pilóta-vb-elsőséget jegyzett, a csapat uralta a sorozatot, amíg ő tervezte az autóit. Nigel Mansell, Alain Prost, Damon Hill és Jacques Villeneuve is az ő remekművével lett világelső.
Idén is az ő kocsija nyert a legtöbbször
A McLarenhez 1997-ben csatlakozott, egy év múlva azonnal világbajnok lett mindkét pontversenyben, míg 1999-ben Mika Hakkinennel a pilóták között végzett az élen. Legutóbbi remekműve, a McLaren MP4/20-as idén tíz futamot nyert, kettővel többet, mint a világbajnok Renault.
Jövőre a Red Bull Ferrari motorral indul, és Newey-val kiegészülve hamarosan sikeres gárdává válhat. Új helyén egy ismerőse biztosan lesz az angol szakembernek: David Coulthard első számú pilótával a McLarennél nyolc évig dolgoztak együtt.