További Forma-1 cikkek
- Negyvenéves lett Sir Lewis Hamilton, aki a legnagyobb kapuzárási klisét mutatta be
- Már külföldön is híre ment a különleges magyar kollekciónak
- Örömhírt jelentett be Michael Schumacher lánya
- Nincs több kérdés, az utolsó szabad ülés is elkelt az F1 következő idényére
- Fél lábbal az F1-ben marad a korábbi csapatához visszatérő Valtteri Bottas
Próbálkoztak, bejött
A szervezet az előírásokkal ellentétesnek minősítette az alkatrészt, amit a Renault fejlesztett ki és alkalmazott először. A megoldást később átvette a Ferrari, a McLaren és a Red Bull Racing is, mint kiderült, valószínűleg még három másik csapat is, szakértők szerint használata mintegy három tizedmásodperc előnyt jelent körönként.
A Renault Hockenheimbe is magával vitte az eszközt, két versenyautójába nem, a harmadik tartalékba viszont beszerelte, és az is átcsúszott a gépátvételen. Péntek reggel az istálló azonnal beszerelte a két másik gépébe, Alonso és Fisichella már használták a szabadedzéseken.
Lassabb nélküle a Renault
Az FIA viszont még pénteken megfellebbezte a technikai bizottság döntését, ragaszkodik hozzá, a mozgó elemet tartalmazó eszköz szabálytalan.
A legutóbbi, Francia Nagydíj utáni teszteléseken a Renault autói kevésbé voltak kezelhetőek, mint előtte, Giancarlo Fisichella kijelentette, csökkenti esélyeiket a lengéscsillapító betiltása.
Nehezen megjósolható, hogyan oldódik meg az ügy, de az FIA fellebbezésének elbírálási ideje legalább egy hét, így Németországban elméletileg legálisan futnak az autók a tiltott, majd engedélyezett alkatrésszel.
Mernek-e kockáztatni?
Szinte biztos viszont, hogy ha később az FIA véleménye érvényesül, újra szabálytalannak ítélik, és Hockenheimben a Renault - vagy bármelyik másik csapat, amely megkockáztatja a visszaszerelését - pontot szerez vele, azokat az egységeket később elveszik, a teamet kizárják.
Kiszámíthatatlan, hogy a Renault reszkírozni fog-e - Flavio Briatore csapatfőnöktől nem áll messze az ilyesmi -, lehet, a többi istálló szintén újra előveszi az eszközt, előfordulhat viszont az is, hogy még a franciák is kiszerelik az időmérőre és a futamra.
Idén az angol Tony Scott Andrews a vezetője, egy spanyol és egy német tagja van továbbá a kis delegációnak, amely az autókat, illetve a hétvégén előforduló kényes eseteket ellenőrzi.
Ők nyilvánították például szándékosnak Michael Schumacher manőverét Monacóban, és sorolták a mezőny végére a német pilótát az időmérő után.