A Ferrari visszaesik, a McLaren idén nem kereshet kibúvókat

2007.01.04. 10:44
Elmondta, mit vár ellenfeleitől 2007-ben a Renault csapatfőnöke, Flavio Briatore: a Ferraritól visszaesésre, a McLarennél nehézségekre számít. A szezon csak két és fél hónap múlva kezdődik.
Gondjai lesznek a két leggazdagabb istállónak, a Ferrarinak és a McLarennek 2007-ben, állítja Flavio Briatore, a Renault főnöke. A menedzser már a szezon kezdete előtt beszólt mindkét rivális csapatnak, amikor a La Gazzetta dello Sport című lapnak nyilatkozott.

Nincs több kifogás

"Kemény éve lesz a McLarennek. Mindig is fantasztikus pilótáik voltak, mint például Kimi Raikkönen, rendszeresen korán bejelentik az új versenyzőjük érkezését, hogy bizonyítsák, változik a csapatuk, de idén nincs több kifogási lehetőségük" - utalt rá Briatore, hogy az ő, azaz a Renault expilótáját, Fernando Alonsót már 2005 decemberében megszerezték, azonnal nyilvánosságra is hozták a szerződtetését, de csak idén ültetik a kocsijukba. Nem felejthette el azt sem, a McLaren valóban mindig a vb-címért indul harcba, így volt ez 2006-ban is, mégsem nyertek egyetlen futamot sem.

Sikert vár az új szponzor

Idén minden eddiginél jelentősebb szponzori támogatással futhat Ron Dennis istállója, az új névadó szponzor, a Vodafone rengeteg pénzt tesz a gárdába, így helytálló lehet Briatore feltételezése, hogy a McLarennél ebben az évben kizárólag az első hely elfogadható.


Briatore (jobbra) eddigi védencével, a McLarenbe távozott Alonsóval (fotó: AFP)

A Renault sikerembere négy vb-címet szerzett az utóbbi két évben, előbb a McLarent, tavaly a Ferrarit győzte le. Az olaszok így 2004 óta nem nyertek semmit, a márka teljesen átalakított csapattal, Michael Schumacher és a technikai igazgató Ross Brawn nélkül indul a vb-visszahódítására, akik Briatore szerint csaknem pótolhatatlanok. (Brawn egy év szabadság után, 2008-ban szinte biztosan visszatér, Schumacher tanácsadó lesz.)

Schumacher és Brawn pótolhatatlanok?

"A Ferrari Schumacher és Brawn nélkül kevésbé lesz versenyképes. Ez normális, hiszen ilyen kvalitású embereket nem könnyű pótolni."

A Ferrari esélyeit nem növeli az sem, hogy a hétszeres világbajnok helyére, a McLarentől érkezett Kimi Raikkönen csak január közepén vezetheti legelőbb az autójukat.

Briatore saját csapatáról, új főszponzorukról, pilótáiról, az utóbbi két évben kudarcot vallott Giancarlo Fisichelláról és a nagy tehetségnek tartott, de újonc Heikki Kovalainen vb-esélyeiről nem nyilatkozott. Az idény március 18-án, Ausztráliában indul.