A Toyota bocsánatot kért, és tényleg nyerni akar

2007.01.12. 12:55
Az egyik legnagyobb költségvetésű Forma–1-es csapata a mezőnyből elsőként mutatta be 2007-es autóját. Az istállónál nincs sok változás, de tudják, most már bizonyítaniuk kell.

Péntek délben, a kölni vásárváros területén mutatta be 2007-es Forma-1-es autóját, a TF107-est a Toyota. A gép leleplezésénél jelen volt az istálló, illetve a gyár vezérkara és a három pilóta: Jarno Trulli, Ralf Schumacher versenyzők és Franck Montagny tartalék. A Toyota az első, amely előállt idei autójával.


Kattintás!

A Toyota Motorsport vezetője, John Howett és a csapatfőnök Tsotomou Tomita beszédükben elismerték, 2006-ban alulteljesítettek."Bocsánatot kérünk a szurkolóktól és szponzorainktól a sikertelenségért, idén felkészültünk a kihívásra" - mondta Tomita.

Hangulatkeltőként hosszú dobszóló után fedték föl az új kocsit, ami külsőre nagyon hasonlít az előző évire. Színezésében semmit nem változott, az előírásoknak megfelelően motorja a tavalyi, ám két centiméterrel előrébb került. Az oldaldobozok rövidebbek lettek, a talán legszembetűnőbb különbség a vastag és hajlított első felfüggesztés.

A csapat 2007-es célját Howett ismertette. "Világbajnokságról korai beszélni, de az első futamgyőzelmet meg akarjuk szerezni."A 2006-os visszaesést részben okozó Bridgestone gumik megmaradtak, idén mindenki ezeket használja, de mivel a gárda 2006-ban váltott Michelinről, ezúttal nem lehet már probléma az átállás.

A pilóták szintén optimista hangulatban voltak a bemutatón, de tudják, egyelőre versenyt kellene nyerni. "Optimista vagyok, az új autóban sokat látok, szerintem nagyszerű eredmények várhatóak idén a Toyotától" - reménykedett Jarno Trulli. "Tavaly rosszul kezdtünk, de egész évben fejlődtünk. Éhes vagyok a sikerre, nagyon várom már az első futamgyőzelmet" - mondta a nem kevésbé bizakodó Ralf Schumacher.


Kattintson!

A Toyota 2002-ben indult először az F1-ben, hatodik idényét kezdi a sorozatban. Az autósportban ötvenedik éve van jelen, a költségvetése továbbra is az egyik legnagyobb a mezőnyben, így nem ismétlődhet meg az elmúlt évi kudarc.

A kocsit jövő héten, Spanyolországban kezdik tesztelni, az idény március 18-án, Melbourne-ben indul.