Kubica jó formában van és versenyezni akar a hétvégén

2007.06.12. 11:59
Elhagyhatta a kórházat hétfőn a vasárnapi Kanadai Nagydíjon túlélhetetlennek hitt balesetet megúszó Robert Kubica. A versenyzőn nem látszott bokaficama, a személyautóját is maga vezette, pénteken már indulni akar Indianapolisban.

Hétfőn kiengedték a kórházból Robert Kubicát, aki vasárnapi borzalmas balesete után pénteken már újra versenyezni akar.

"Amint látják, egész jó formában vagyok, remélem, indulhatok Indianapolisban, persze, csak ha az orvosok megengedik. Nagyon jól érzem magam" - állt az újságírók elé a 25 éves pilóta.

A karambolban csak az egyik bokája húzódott meg, és megúszta enyhe agyrázkódással. Az autosport.com jelentése szerint segítség nélkül vette a lépcsőfokokat, majd volán mögé ült, maga vezetett el a montreali kórházból.

A Kanadai GP 27. körében egy szűk nappal korábban mintegy 200 kilométer/órás sebességgel csapódott a betonfalnak.

"Nagyjából mindenre emlékszem. Óriási mázlim volt, nagy baleset, sérülés nélkül" - nyilatkozta Kubica.

Édesapját, Artur Kubicát szinte jobban megviselte a bukása, mint őt: a gazzetta.it állítja, élőben közvetítette fia ütközését a lengyel Polsat televíziónak.

"Olyan volt a hangulat a stúdióban, mintha terroristák foglalták volna el. Kéz a kézben vártuk a jó híreket, miután végre megérkezett, lassan megnyugodtunk" - idézte a Gazzetta Wlodzimierz Zientarskit, a tévécsatorna főszerkesztőjét.

Robert Kubicának csütörtökön kell átmennie a kötelező orvosi vizsgálaton, ha versenyezni akar a pénteken kezdődő Amerikai Nagydíjon. Azonnali visszatérésére van esély, de meglepetés lenne, ha az orvosok ilyen rövid idő után F1-es gépbe engednék.

Helyére a BMW egyik tesztpilótája, Sebastian Vettel vagy Timo Glock ugorhat be.