A leghülyébb csapattársak és Viso szörnyű bukása

2007.07.02. 13:45
A francia Forma-1-es nagydíj betétfutamán a GP2-es iSport istálló pilótái, Timo Glock és Andi Zuber az első sorból rajtolva tíz méter után ütköztek össze, és estek ki. Egy perc múlva jött Ernesto Viso horrorbalesete. Videók.

"Okosnak kell lennünk az első kanyarban, figyelnünk kell Bruno Sennára, aki legalább közénk akar majd kerülni" - nyilatkozta a Francia GP betétfutama, a GP2 startja előtt Timo Glock, aki csapattársa előtt szerezte meg az első rajthelyet. Az iSport istálló másik pilótája, az első sorból mellőle induló Andi Zuber azt mondta: "Nem aggódom a rajt miatt, magabiztos vagyok".

Ehhez képest nem hogy az első kanyarig, a célegyenes végéig nem jutottak el, és nem csak a harmadik Bruno Senna, de az egész mezőny elhúzott mellettük: a rajtvonal után mintegy tíz méterrel összeütköztek, és a boxutca elején végezték.

Megmagyarázhatatlan, hogyan tudtak egymásnak menni, talán a túl erős koncentrálás vagy a kis Sennától való félelem hatására húzták egymásra a kormányt. Húsz méter után kiesni valószínűleg világrekord.

A volt háromszoros világbajnok Niki Lauda a német RTL televíziónak elemezte az esetet, nem csak kinevette őket, még fel is húzta magát rajtuk: "Ennél nagyobb marhaságot autóversenyen még életemben nem láttam".

Nem kezdőkről van pedig szó, Glock vezeti a bajnokságot, már Forma-1-es futamon is indult, sőt, pontot szerzett. A jóval tapasztalatlanabb Zuber szintén állt már dobogón a GP2-ben.

Butaságukról csak azért nem beszéltek többet, mert alig egy perccel később történt egy sokkal nagyobb baleset. Ernesto Viso kocsija összekoccant Michael Ammermüller gépével, majd kirepült a pályáról. A versenyzőt eszméletlenül hevert a roncsban, elvitték a mentők, és míg ki nem derült, hogy túlélte, nem indították újra a futamot.

Nagy volt az aggodalom, mint később kiderült, nehezen tért magához, háromnegyed óra kiesett az emlékezetéből.

"Az megvan, hogy fölrepülök, de aztán semmi" - nyilatkozta az autosport.com-nak Viso, akit egy éjszaka után kiengedtek a kórházból. Lauda szerint igazi csoda, hogy ennyivel megúszta, tizenkét éve Marco Campos hasonló balesetben meghalt ugyanezen a pályán.

Visónak óriási mázlija volt, csak zúzódásai és enyhe agyrázkódása van, de hálálkodhat az égnek még néhány pályamunkás is, akiket épphogy nem sodort el a kocsi. Az eset ráadásul sárga zászlónál történt, amikor nem lehet előzni, és lassítani kell.

A venezuelai pilóta vasárnap már csapattársa futamgyőzelmét a depóban ünnepelte, és annak örült, hogy a kórházban megismerkedhetett néhány helyes nővérkével.